Hirdetés

Megússza a „bojkottot” a Steaua?

Nem büntethető a Steaua, amiért visszatartotta játékosait Románia válogatottjának téli edzőtáborától – közölte Gino Iorgulescu.

2016. február 17., 19:212016. február 17., 19:21

2016. február 17., 19:222016. február 17., 19:22

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elnöke a Liga 1 rájátszásának szerdai sorsolásakor tartott sajtótájékoztatóján Anghel Iordănescu szövetségi kapitányt tette felelőssé a bajnoki szünet „mesterségesen kreált botrányáért\". „A klubok csak az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) naptárában hivatalosan jegyzett időpontokban kötelesek elengedni futballistáikat\" – ismételte meg a bukaresti bajnokcsapat érvelését, dacára annak, hogy a korábban már idézett hazai szabályzat nem tesz különbséget az edzőtáborok között.

Az LPF első embere hozzátette viszont, hogy amikor a kapitány ősszel az összetartást kezdeményezte, azt mondta, újoncokat akart kipróbálni. „Iordănescu egyszerűen lezárhatta volna a konfliktust, mert a Steaua játékosait már ismerte. Nyugodtan hivatkozhatott volna erre, amikor nem jutott megegyezésre a klubbal, és akkor nem lenne a vita. A Steauát vagy a játékosokat nem lehet büntetni, mert ha fellebbeznek az UEFA-nál, akkor azt úgyis megnyerik\" – fogalmazott, miután a ligaválogatott téli felkészülésére a futballistáikat elengedő klubok Iordănescuhoz hasonlóan szankciót sürgettek a bukaresti „piros-kékek\" ellen.

A Steaua helyett viszont szerdán a szezont hat pont levonásával kezdő Kolozsvári CFR izgulhatott megint, hiszen miután a Nemzetközi Sportdöntőbíróság figyelmen kívül hagyta a klub csődvédelmi eljárását és elutasította a fellebbezését, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága ismét napirendre tűzte a korábban felfüggesztett szankciókat. A tartozásai miatt további pontlevonással „fenyegetett\" együttes ügyében koraestig nem született döntés, mint ahogyan a sportfogadással gyanúsított Astra-edző, Marius Șumudică esetleges eltiltásáról sem érkezett hivatalos közlemény.

Azt viszont már tudni, hogy amennyiben a Giurgiui Astra az első helyen zárja két forduló múlva az alapszakaszt, akkor a rájátszás első fordulójában az összetett negyedik helyezettjét látja vendégül. A szerdai sorsolás szerint a majdani második az ötödik ellen, a hatodik pedig a harmadik helyezett ellen kezd hazai pályán a felsőházban.

Ami a válogatottat illeti, Iordănescu már a nyári Európa-bajnokságra való felkészülés következő állomását tervezi, miközben Magyarország szövetségi kapitánya, Bernd Storck jövő hétre hívott össze egy „kísérleti keretet\" a telki edzőtáborba. A német szakember ezúttal a hazai pontvadászatban szereplő focistákkal fog dolgozni, a mostani összetartás egyedüli légiósa Mervó Bence lesz.

„Szeretnénk képet kapni arról, hogy a játékosoknak milyen fizikális mutatókban kell fejlődniük a következő hónapokban. Emellett lehetőségünk lesz kipróbálni fiatal reménységeket\" – nyilatkozta Storck, hangsúlyozva, hogy bár a csapat gerince adva van, a kapu továbbra is nyitva áll az arra érdemesek előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
2026. március 28., szombat

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat

A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat
Hirdetés
Hirdetés