Hirdetés

Megújult a Sepsi BC

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Új edzővel, új menedzseri csapattal és új játékosokkal várja a következő bajnoki idényt a Sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen ISK női élvonalbeli kosárlabdacsapata. Vass Ildikó, az elmúlt szezonban bajnoki ezüstérmes együttes játékosa, elnöke és szakmai menedzsere egy élelmiszer-ipari vállalat vezetőjét, Fűzi Xénia Ildikót kérte fel, hogy másodállásban vállalja el a csapat menedzselését, az ő munkáját az ugyancsak közgazdász Bács Levente segíti.

Bíró Blanka

2009. szeptember 03., 10:142009. szeptember 03., 10:14

Tegnap bemutatták az új edzőt, a 37 éves Stacy Nolant is, aki az Egyesült Államokból érkezett, hazájában, Japánban, Ausztriában, Németországban, illetve Svájcban játszott, segédedzőként a WNBA-ben és az amerikai egyetemi bajnokságban is dolgozott. Egyelőre egyéves szerződése van, de tegnap elmondta, ő lojális természetű, és szívesebben marad tovább is.

Két évvel ezelőtt került kapcsolatba a sepsiszentgyörgyi csapattal, amikor Vass Ildikó meghívására a helyi ifjúsági kosárlabdatáborban tanított. Fontosnak tartja az utánpótlás nevelését, azt szeretné elérni, hogy a sepsiszentgyörgyi csapat ne függjön az idegenlégiósoktól.

A csapat működéséhez szükséges pénz 70 százalékát a Kovászna megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzatok biztosítják, mondta el Fűzi Xénia Ildikó, a fennmaradó 30 százalékot a jegyekből, bérletekből és szponzorpénzekből szerzik be. Pontos összeget nem tudtak mondani, mert még zajlanak a tárgyalások – tavaly a két önkormányzat egyenként 500 ezer lejjel támogatta a csapatot.

A csapat még nem teljes, a keretet jövő hétig véglegesítik, de még nem késtek el, hiszen a bajnokság másfél hónap múlva kezdődik. A régi játékosok közül biztosan marad a marosvásárhelyi Nagy Ildikó, a sepsiszentgyörgyi Vass Ildikó, Sándor Emőke, Bordás Noémi és Csillag Angéla. A juniorcsapatból két játékos kerül be, az edző öt lány közül kell hogy válasszon. Rajtuk kívül a Craiovánál is játszó Cristina Ciocan és a jamaicai Vanessa Gidden biztos, hogy a jövőben a Sepsi BC színeiben lép pályára. Az A osztályban a Sepsi BC az első három között szeretne végezni.

A szakszövetség földrajzi kritériumok szerint két csoportra osztotta az élvonalbeli csapatokat: a jelenlegi állás szerint egy nyolccsapatos északnyugati – amelyben a Sepsi BC mellett az Aradi ICIM, a Gyulafehérvár, a Szatmárnémeti VSK, a Nagyváradi CSU, a Brassói Galactica, a Temesvári Béga ISK és a Kolozsvári U szerepel – és egy hétcsapatos délkeleti csoport lesz (Bukaresti Olimpia, Craiova, Bukaresti Rapid, Sportul Studenţesc, Iaşi-i Poli, Alexandriai BC, Târgovişte).

A csoportok tagjai oda-visszavágós alapon játszanak egymással, majd a csoportok első négy helyezettjei egy nyolcasba kerülnek – itt már csak azok játszanak egymás ellen, akik nem találkoztak az első csoportkörben. Vass Ildikó szerint az északnyugati csoport az erősebb, ám mindent összevetve az a tény, hogy az A osztályban több csapat vesz részt, mint az elmúlt idényben (14 helyett 15), gyengítette a mezőnyt. A játékos szerint most is a tavalyi legjobb öt dönt majd a dobogós helyezésekről, a legerősebbnek továbbra is a bajnoki címvédő Târgovişte számít.

A bérleteket szeptember 14-én kezdik árusítani a Sepsi hazai meccseire. Aki a tavalyi helyét szeretné visszavenni, egy hétig ezt megteheti. Ötfajta bérletet kínálnak: a törzsszurkolók 100 lejért vásárolhatnak bérletet, a többi négy kategóriában pedig 150 és 500 lej közötti árban lehet éves belépőt váltani. Egy jegy ára 7 lej lesz a bajnoki és 12 lej a nemzetközi mérkőzésekre.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés