
A házigazda brazil labdarúgó-válogatott hátrányból fordítva 3-1-re győzött a világbajnokság Sao Paulóban rendezett csütörtöki nyitómérkőzésén a horvát csapat ellen.
2014. június 13., 14:352014. június 13., 14:35
Az első perctől a házigazda brazil válogatott irányított, de a horvátok labdaszerzéskor bátran megindultak előre és gyors ellentámadásaik veszélyesebbek voltak. Egy ilyen akció végén – ha szerencsésen is, de – egy öngóllal vezetést szereztek.
A hazaiak aztán a félidő derekán ocsúdtak fel igazán, akkor Pletikosának kellett többször védenie. Amikor már úgy tűnt, a horvátok átvészelik ezt a szakaszt, akkor egy kavarodás után Neymar egyenlített egy nem túl erős, de annál pontosabb lövéssel. A szünetig hátralévő időben egyre nagyobb fölényben játszottak a brazilok, de újabb gólt már nem értek el.
A folytatásra visszaesett a játék színvonala. A brazilok ugyan továbbra is többet birtokolták a labdát, de mezőnyfölényük meddő volt, ugyanis a horvátok stabilan védekeztek, így helyzet sem igazán alakult ki.
A dél-amerikai együttes aztán kapott egy „ingyen” 11-est, amelyet Neymar értékesített. A hajrában ugyan támadtak a horvátok az egyenlítésért, még lehetőségük is akadt a gólszerzésre, de a végén egy gyors brazil ellentámadás végleg megpecsételte a sorsukat.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!