
Hármas emberhátrányban is játszott az utolsó percben a Székelyudvarhelyi KC a Resicabányai HC Adrian Petrea vendégeként, de megőrizte egygólos előnyét, és az első fordulóban 26-25-ös sikerével megszerezte első bajnoki győzelmét a férfi kézilabda-Bölények Ligájában.
2016. szeptember 01., 16:562016. szeptember 01., 16:56
Nagyon rosszul kezdődött a szerda délutáni mérkőzés a vendégeknek, a Jokanovics – Perics, Onyejekwe, Tálas, Szász, Markez, Mihalcea kezdőcsapattal felálló SZKC gyorsan 6-1-es hátrányba került. A 8. perc után kezdtek felzárkózni az udvarhelyiek, a félidő közepére pedig egyre faragták a különbséget (10–9).
A frissen igazolt orosz Vitalij Komogorov elemében volt, az ő góljainak köszönhetően tartotta a lépést házigazdájával a kék mezben játszó KC. Csak a 26. percben sikerült egyenlíteni, három perccel később pedig először vették át a vezetést a vendégek (13–14). A játékrész végén Jokanovicsot az ugyancsak a nyári szünetben szerződtetett brazil Rangel Luan Da Rosa váltotta, aki nagyszerűen mutatkozott be, hiszen egymás után két lövést is hárított. Szünetig azonban még dobott egy gólt a resicabányai együttes, így egyenlő állásnál vonultak öltözőbe a csapatok.
A második félidőt is jobban kezdték a hazaiak, de nem sikerült akkora előnyre szert tenniük, mint a találkozó elején. Gyorsan rendezték soraikat a KC-sok, és tíz perc után ismét vezettek (18-19). Az 53. percben hárommal is vezetett az SZKC (22-25), a végére azonban nagyon eldurvult a játék, a vendégek emberhátrányba is kerültek. Egy perccel a meccs vége előtt (25-26-os állásnál) pár másodpercig hármas emberhátrányban játszott a KC: Kukoszkit, Ojleszkit, Kuzmanoszkit és Szászt egymás után küldték kétperces pihenőre a bírók, miközben a túloldalon csak egy játékos kényszerült a kispadra.
Negyvenegy másodperccel a vége előtt még hetest is ítéltek a sípmesterek, de a brazil hálóőrnek sikerült kivédenie a lövést. Ezután jóformán egymás kezébe adogatták a labdát az udvarhelyi csapat játékosai, és a játékvezetők passzívat fújtak, de az Adrian Petrea-féle legénységnek már nem volt ideje támadni, így az SZKC megnyerte szezonbeli első mérkőzését a Bölények Ligájában.
Az SZKC legközelebb hazai pályán játszik: kedden 19 órakor azt a Bukaresti Steauát fogadja, amely az első fordulóban csak nagy nehézségek árán harcolta ki a döntetlent a CSM Focșani vendégeként (29-29). További eredmények: Dél-Dobrudzsa KC–Temesvári Poli 25-26, Bukaresti Dinamo–Szatmárnémeti VSK 34-27, Dunărea Călărași–Bukaresti CSM 28-34, CSU Suceava–Fogarasi VSK 29-22, HC Vaslui–Tordai Potaissa 28-45.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!