
Megműtik Simona Halepet, ezért a világranglistán második helyen álló teniszező nem fog pályára lépni Románia Fed Kupa-csapatában a címvédő Csehország ellen, a Világcsoport február 6-7-én, Kolozsváron rendezendő negyeddöntőjében.
2016. január 24., 15:362016. január 24., 15:36
A konstancai sportoló – akit tavaly többen bíráltak, amiért nem vállalata a válogatottal való szereplést a Kanada elleni meccseken – ezt nagy csalódásnak nevezte vasárnapi közleményében, de rámutatott, hogy az utóbbi időszak rendkívül megviselte, mivel antibiotikumos kezelése ellenére nem tudott maximálisan edzeni.
Az nem derült ki pontosan, hogy milyen egészségügyi problémája van, csak annyit közölt, hogy már hat hete gyomor-, orr- és fülfertőzéssel bajlódik, elmondása szerint ez is közrejátszott abban, hogy az ausztráliai nyílt teniszbajnokságon már az első körben kiesett. „Megpróbáltam mindent beleadni, de csak rontottam a helyzeten. A szakorvos javaslata szerint az orrműtét a legjobb megoldás arra, hogy végérvényesen kikezeljük a problémát. Emiatt a dubaji és a dohai tornától is vissza kell lépnem, legközelebb csak akkor játszom, ha teljesen felépültem” – fogalmaz Halep, hozzátéve, hogy reményei szerint az Indian Wells-i versenyen már ismét adogathat.
Románia jelenlegi legjobb női teniszezője az idei évben nem csak olimpiai éremben reménykedik, hanem Grand Slam-tornát is szeretne nyerni. Az idei első, Melbourne-ben zajló bajnokságot azonban csúnyán elbukta: 6:4, 6:3-ra kikapott az addig ismeretlen kínai Suai Csangtól. Azóta már a többi romániai teniszező is elbúcsúzott az egyéni viadaltól, párosban viszont még versenyben van az első helyen kiemelt Horia Tecău, Jean-Julien Rojer duó, amely legközelebb a nyolcaddöntőben adogat.
Abban a szakaszban, amelyben vasárnap a negyedik kiemelt Florin Mergea, Rohan Bopanna román, indiai páros 6:4, 6:3-ra kikapott a Treat Huey, Max Mirnij fülöp-szigeteki, fehérorosz duótól. Búcsúzott Babos Krisztina is, akit a szlovén Katarina Srebotnik oldalán a Hszie Szu-vej, Okszana Kalasnyikova tajvani, grúz kettős ejtett ki.
Egyéniben a világelsők nem hibáztak, így az amerikai Serena Williams és a szerb Novak Djokovics is továbbjutott a nyolcaddöntőből. Előbbi az orosz Marija Sarapovával játszik majd, míg utóbbira a japán Nisiskori Kei vár. A világranglistán harmadik svájci klasszis, Roger Federer történelmet írt a férfimezőnyben, amikor a bolgár Grigor Dimitrovot kiejtve megnyerte 300. GS-meccsét.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!