Hirdetés

Meglepetésbajnok Melbourne-ben

A svájci Stanislas Wawrinka nyerte vasárnap az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét a világelső Rafael Nadalt legyőzve. A hölgyek között Li Na két elveszített döntő után a csúcsra ért.

Nagy-Méhész Tünde

2014. január 26., 16:262014. január 26., 16:26

A férfiaknál mindkét résztvevő számára hihetetlen jelentőséggel bírt az ausztrál nyílt teniszbajnokság döntője:  pályafutása során először jutott Grand Slam-tornán fináléba, míg Rafael Nadal győzelem esetén nemcsak beérte volna a 14 GS-sikerrel rendelkező Pete Samprast, de Rod Laver és Roy Emerson után a harmadik olyan teniszezővé vált volna, aki mind a négy nagytornán duplázni tud.

A mérkőzés előtt az egymás elleni mérleget figyelembe véve – 12-0 volt Nadal javára – a spanyol világelső tűnt esélyesebbnek, de a torna során tenyérsérüléssel küzdött. Wawrinka ezzel szemben kiváló fizikai állapotban érkezett Ausztráliába, a torna során pedig búcsúztatta a négyszeres bajnok Novak Djokovicsot, így önbizalom terén is nagyon jól állt.

Remek adogatásai és fantasztikus fonákjai a Nadal elleni első szettben tökéletesen működtek, így 37 perc alatt, életében először játszmát nyert a spanyol ellen. A folytatásban Nadalt hátfájdalmai miatt többször is ápolni kellett – óriási küzdeni tudását mutatja, hogy nem adta fel, és a harmadik szettet fájdalmai közepette is megnyerte, de fordítani nem tudott a végig koncentrált svájci ellen. Wawrinka az ausztrál nyílt teniszbajnokságon élete első Grand Slam-serlegét nyerte, ezzel végleg kilépett a nagy előd, Roger Federer árnyékából, akit hétfőtől a világranglistán is megelőz, hiszen a 3. helyre lép előre.

Érdekesség, hogy a 2005-ös Roland Garros óta egyedül Juan Martin del Potro tudott Grand Slam-tornát nyerni a nagy négyes – Nadal, Djokovics, Federer és Murray – tagjain kívül. Az argentin 2009-ben a US Opent nyerte meg, most Stanislas Wawrinka törte meg a dominanciát.

A női mezőnyben Li Na harmadik döntőjét játszhatta szombaton Melbourne-ben, de a 2011-es és 2013-as elveszített finálék után, Dominika Cibulková ellen idén esélyesként lépett pályára. A szlovák lány az első szettben még meg tudta nehezíteni a sok hibával teniszező kínai dolgát, de a másodikban már felszabadultan játszó Li Na könnyedén nyerte meg a mérkőzést. A világranglistán hétfőtől harmadik Li Na a 2011-es Roland Garros-siker után pályafutása második Grand Slam-győzelmét aratta.

A vegyespárosok mezőnyében Horia Tecău az indiai Sania Mirzával az oldalán döntőt játszhatott, ám ott vereséget szenvedett a Daniel Nestor, Kristina Mladenovic kanadai–francia párostól. Tecău összességében ötödik GS-döntőjében szerepelt, nyernie pedig egyszer sikerült: 2012-ben Bethanie Mattek-Sands oldalán az Australian Openen.

Ausztrál nyílt teniszbajnokság, döntők:

Férfiak: Stanislas Wawrinka (svájci, 8.)–Rafael Nadal (spanyol, 1.) 6:3, 6:2, 3:6, 6:3.

Nők: Li Na (kínai, 4.)–Dominika Cibulková (szlovák, 20.) 7:6, 6:0.

Vegyespáros: Daniel Nestor, Kristina Mladenovic (kanadai, francia)–Hoira Tecău, Sania Mirza (román, indiai) 6:3, 6:2.

Férfi páros: Lukasz Kubot, Robert Lindstedt (lengyel, svájci, 14.)-Eric Butorac, Raven Klaasen (amerikai, dél-afrikai) 6:3, 6:3.

Női páros: Sara Errani, Roberta Vinci (olasz, 1.)–Ekaterina Makarova, Elena Vesznyina (orosz, 3.). 6:4, 3:6, 7:5.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés