
Fotó: Krónika
2008. május 16., 00:002008. május 16., 00:00
Akkor a kanadai és a finn válogatott jutott a fináléba. A finnek idén az Egyesült Államok 3-2 arányú legyőzésével jutottak négy közé. A skandinávok az első két harmadot egyaránt 1-0-ra nyerték, ám a tengerentúliak a mérkőzés hajrájában kiegyenlítettek, így hosszabbítás következett, amelyben Lepisto gólja döntött a finnek javára. Szintén hosszabbítás után dőlt el a svéd–cseh párharc: a kiegyenlített csatát hozó mérkőzés hajrájában a svédek második góljukkal kiegyenlítettek, majd a hosszabbításban a győztes találatot is megszerezték, így megszakítás nélkül nyolcadik alkalommal jutottak be vb-n a legjobb négy közé. A kanadaiak esélyeshez méltóan átgázoltak a norvégokon: 8-2-re verték ellenfelüket, így sorozatban harmadszor mérkőznek meg a svédekkel vb-elődöntőben. Az orosz–svájci negyeddöntő szintén papírfomasikert hozott: Vjacseszlav Bikov tanítványai 6-0-ra verték ellenfelüket.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.