Hirdetés

Megerősödött nyugatiak várnak a székely futsalozókra

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A bajnoki címvédő Marosvásárhelyi City'us és a Román Kupa-győztes Dévai Autobergamo vasárnap 16 órától rendezendő kolozsvári Szuperkupa-meccse adja meg az alaphangot a 2016–2017-es élvonalbeli teremlabdarúgó-szezonnak.

2016. augusztus 25., 13:302016. augusztus 25., 13:30

A pontvadászat rajtját szeptember 3-ára időzítették Kézdivásárhely–Galac, Marosvásárhely–Resicabánya, Temesvár–Déva, Sepsiszentgyörgy–Călărași és Iași–Kolozsvár párosítás szerint. A Székelyudvarhelyi FK szabadnapos lesz. A március elejéig tartó körmérkőzéses alapszakaszt a nyolccsapatos rájátszás követi, ahol újdonságot jelent, hogy idén a döntő párharc – kettő helyett – az egyik fél harmadik győzelméig fog tartani. Jakab Zoltán, a Székelyudvarhelyi FK vezetőedzője úgy tudja, hogy a DigiSport a következő szezonban is fordulónként egy meccset fog közvetíteni.

Fiatalokra építenek

A nyári felkészülési időszakban már többen jelezték, hogy saját nevelésű focistákra építkeznek. Így a Kézdivásárhelyi KSE is, amelynek legfiatalabb tagja, Ráncz Attila és Daczó Alpár mindössze 16 évesek. Szabó Vincze klubelnök korábban a sportági szövetség hivatalos honlapján hangsúlyozta, hogy ezúttal légiósok nélkül, kizárólag helyi játékosokból álló kerettel célozzák meg a rájátszásba jutást. „Megpróbálunk ezekkel a fiatal fiúkkal dolgozni és meggyőződésem, hogy 2-3 év múlva már az élmezőny együtteseivel is felvesszük majd a versenyt\" – ecsetelte. Hozzátéve, hogy a városukban hagyományosan népszerű a sportág, a helyi sportolók pedig még több nézőt csábíthatnak majd a sportcsarnokba. A spanyol David Sanchez edzőt a Csulak Attila, Gazda József alkotta szakvezetőpáros váltotta.

A Sepsiszentgyörgy is hazaiakra építkezik, a bajnoki címvédő City\'us viszont leigazolta többek között a spanyol Cristian Cardenas Maciát, a Déva és a Temesvár pedig a hagyományaihoz hűen ugyancsak külföldiekkel erősített tavalyi keretén.

Elégedett nyugatiak

A Déva edzője, Florin Ignat szerint a következő szezonra a tavalyinál jobb és kiegyensúlyozottabb keretet állítottak össze. Elégedetten állapította meg, hogy a bajnoki cím „visszaszerzésében\" számíthat többek között Vlad Iancu, Ion Al-Ioani, a Marosvásárhelyről átigazolt, honosított portugál Paulo Ferreira és az olaszországi Real Riettitól érkezett, ugyancsak portugál Nuno Alexandre Viera „Coco\" játéktapasztalatára. A távozók között van Miguel Molina kapus, aki a City\'usnál folytatja pályafutását, Mánya Szabolcs és Narcis Cataramă pedig hazatértek nevelőegyütteseikhez, a Székelyudvarhelyi KC-hoz, illetve a Iași-i CSMS-hez.

A Bega-partiak játékos-edzője, Robert Lupu sem panaszkodott a napokban megtartott csapatbemutatókor, hiszen első osztályú szerb és brazil futsaljátékosokat, valamint finn légióst is igazoltak. A továbbiakban még egy spanyol hátvédet szeretnének megszerezni, mert céljuk, hogy konkurenciát teremtsenek a posztokon.

„Tudomásom szerint a bajnokság majd\' mindegyik tagja erősödött. Még az újonc Resicabánya is igazolt légiósokat, a Marosvásárhely pedig megoldotta problémáit. Erős bajnokság ígérkezik. A klubvezetés nem fogalmazott meg célkitűzést, de nem is kellett, mert mindenki tudja, hogy a bajnoki címre pályázunk, én ezért jöttem\" – nyilatkozta.

Kiegyensúlyozott harcok

Jakab Zoltán szerint az erőviszonyokat majd csak két-három forduló után lehet reálisan felmérni, de a kimagaslóan erősödő Temesvárt és a Dévát leszámítva kiegyensúlyozottnak érzi a mezőnyt. A Krónika megkeresésére hozzátette, Mánya Szabolcs, Szőcs László és Szabó Zsolt hazatérésétől, illetve a Sepsitől átigazolt válogatott kapus, Andrei Grigoraș leigazolásától az FK-nak is erősebb és egységesebb kerete lett. Reményei szerint tanultak a tavaly elkövetett hibáikból, és idén elérik célkitűzésüket: a kisdöntőbe jutást. Jakab Zoltán legénysége egyébként pénteken 20 órától a városi sportcsarnokban játszik barátságos mérkőzést azzal a sepsiszentgyörgyi együttessel, amelyik kedden a KSE otthonában nyert felkészülési meccset 5-3-ra.

Európában a City\'us

Bajnoki címvédőként a City\'us, mint ismeretes, idén is pályára lép az UEFA Futsal Kupában, amelynek csehországi főcsoportja a selejtezőkről továbbjutott, ciprusi bajnok APOEL-lel lett teljes. A marosvásárhelyi együttes éppen a nicosiai csapattal találkozik majd először az október 11–16-i körmérkőzéses tornán, hogy utána a házigazda ERA Pack Chrudim és a szlovákiai Pozsonyi Pinerola legyen az ellenfele. A City\'us, mint már beszámoltunk róla, jócskán átalakult az elmúlt idényhez képest, Cosmin Gherman edző szerint pedig sokkal nehezebb feladatuk lesz az új, megfiatalított kerettel. A klub hivatalos honlapján közölt interjúban rámutatott, hogy talán nem fognak minden egyes meccset megnyerni, küzdőszellemük viszont nem csappant, és ezután is bajnokhoz méltón harcolnak majd a címvédésért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés