
„Fantasztikus mérkőzés volt, ahol mindkét csapat mindent megtett a siker érdekében” – foglalta össze Luís Enrique a labdarúgó-Bajnokok Ligája szombat esti berlini döntőjét, melyben csapata, a Barcelona 3-1-re legyőzte a Juventust.
2015. június 07., 17:462015. június 07., 17:46
A katalánok vezetőedzője – aki a Király Kupát és a spanyol bajnokságot megnyerve triplázott a szezonban – tanítványai kiváló kezdését hangsúlyozta, meglátása szerint rászolgáltak a sikerre. Mindezt jól tükrözi a horvát Ivan Rakitic gólja, amellyel egy szépségdíjas, sokpasszos labdajáratást követően a negyedik percben megszerezték a vezetést.
A sérült Giorgio Chiellini hiánya alaposan sebezhetővé tette a Juventus védelmét, amelyet csak az utolsó bástyaként bravúros hárításokat bemutató Gianluigi Buffon nyugalma mentett meg attól, hogy a Suárez–Neymar–Messi trió ne igázza le teljesen már az első félidőben. A katalán fölény közepette a torinói Zebrák ellentámadásai eleinte veszélytelenül lecsorogtak, de ahogyan teltek a percek, úgy egyre inkább összeszedték magukat.
Próbálkozásaik az 55. percben értek góllá, amikor a Real Madrid elleni elődöntőben is eredményes Álvaro Morata megbosszulta a Barcelona könnyelműségét. Az egyenlítés lendületet adott az olasz csapatnak, de kitámadásukra a katalán alakulat egy Messi által vezetett villámgyors támadással válaszolt, amelyből Suárez (68. perc) szerzett ismét vezetést. A katalánok nem sokkal később újfent eldönthették volna a kupa sorsát, de Neymar elképesztő helyzetben a kezére fejelte a labdát, ami onnan ugyan a hálóban kötött ki, de a bíró érvénytelenítette a találatot.
A Juventus az utolsó leheletéig küzdött, de a ráadás utolsó pillanataiban a Barcelona egy újabb kontra végén Neymar befejezésével megadta a kegyelemdöfést riválisának. A brazil klasszisnak ez a tizedik találata volt az idei BL-szezonban, és így beérte Messit és Cristiano Ronaldót a gólkirályi címért folytatott versenyben.
Ekkor amúgy már pályán volt Xavi is, aki pályafutása 767. mérkőzését játszotta a Barca színeiben, és az ősi rivális Real Madrid kapusát, Iker Casillast megelőzve a rekordot jelentő 151. BL-találkozóval a háta mögött int búcsút 24 év után a klubnak.
A mérkőzés legjobbjának megválasztott Andrés Iniesta szerint a gyors vezetés után könnyedén eldönthették volna a találkozót, de nem tudtak élni a lehetőséggel, így rendkívül nehéz összecsapás lett belőle. Hozzátette, hat évvel ezelőtt úgy gondolták, szinte lehetetlen lesz újra triplázniuk, most mégis megtették, s szeretnék élvezni a pillanatot.
Maradt az álom
„Nem sikerült győznünk, de nem azért, mert nem próbálkoztunk. Volt vagy tíz perc, amikor azt hittem, hogy nyerni tudunk, de épp akkor vesztettük el” – mondta csalódottan Buffon. A Juventus 37 éves kapusa szerint a Barcelona a világ legjobb csapata, teljesen igazságos a végeredmény, ám az a tény, hogy eljutottak idáig, őket is magabiztossá teszi.
„Két-három év múlva talán más álmokat is megvalósítunk” – tette hozzá. A története ötödik BL-serlegét begyűjtő Barcával ellentétben a Juventus története hatodik ezüstjével az élre állt a döntőt elveszítők örökrangsorában, de Massimiliano Allegri így is büszke tanítványaira. Az olasz bajnok vezetőedzője szerint tudnak még fejlődni, és arra törekszenek, hogy folyamatosan Európa legjobb nyolc csapata között legyenek. „Persze az álmunk továbbra is a Bajnokok Ligája, reméljük, egyszer sikerül\" – mondta Allegri.
Jöhet a folytatás
A 2015–2016-os Bajnokok Ligája-szezon selejtezőjének sorsolását már június 22-én megtartják a svájci Nyonban, majd június 30-án az első mérkőzéseket is lejátsszák. A román bajnok Steaua és a magyar aranyérmes Videoton a július közepén kezdődő második körben kapcsolódik be a küzdelembe.
A négykörös selejtező augusztus 26-án ér véget, a szokás szerint 32 csapatos csoportkör szeptember 15-én kezdődik és december 9-én ér véget, míg az egyenes kieséses szakasz első játéknapja 2016. február 16-án lesz. A BL döntője jövőre a milánói San Siróban lesz május 28-án.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!