
Egy fordulóval a bajnokság vége előtt helycsere történt a Liga 1 élén: a Marosvásárhelyi ASA gyenge játékkal 3-1-re kikapott az Astra Giurgiu otthonában, a Steaua viszont hazai pályán 2-0-ra legyőzte az FC Botoşani-t, így a fővárosiak két ponttal átvették a vezetést.
2015. május 25., 11:082015. május 25., 11:08
Vasárnap este azonos időpontban játszotta mérkőzését a két bajnokesélyes. A vásárhelyi együttes tisztában volt vele, hogy rendkívül nehéz összecsapás vár rá, ez pedig be is igazolódott, ugyanis az Astra már a találkozó elejétől nagy lelkesedéssel játszott. Miután az első negyedórában egy-egy helyzet adódott mindkét oldalon, a 19. percben a hazaiak megszerezték a vezetést Denis Alibec révén.
Ezután kissé visszahúzódtak az Astra játékosai, a szünet közeledtével az ASA veszélyeztetett, a 37. percben pedig Bumba gyönyörű góljával kiegyenlített az ASA. Eközben a fővárosi Nemzeti Arénában a Steaua félidőben magabiztosan, 2-0-ra vezetett, ezzel megelőzte az ASA-t a tabellán.
Jobban kezdték a második játékrészt a vendégek, azonban hamar átvette az irányítást az Astra, amely a 64. percben Alibec második góljával ismét előnyhöz jutott. Az utolsó negyedórában mindent megpróbált az egyenlítésért Liviu Ciobotariu és legénysége, azonban Manolov és Axente pályára küldésével is erőtlenek voltak a támadásaik.
Három perccel a rendes játékidő vége előtt egy későre beintett hazai lesgól után tömegverekedés tört ki Stăncioiu kapujánál, aminek következtében több percig félbeszakadt a mérkőzés, és Ben Youssef, valamint Laban az Astrától, illetve Gonzalez és a cserepados Viciu a vásárhelyiektől piros lapot kapott.
A játék folytatásával tovább próbálkozott az ASA, majd a 97. percben az Alibec helyére érkezett Kehinde Fatai egyedül vezethette a labdát Stăncioiu kapujára, és könnyedén beállította a 3-1-es végeredményt. A bukaresti mérkőzésen a Steaua az utolsó félórában kilenc játékossal megőrizte előnyét, ezzel két ponttal átvette a vezetést a táblázaton. Matematikailag az utolsó fordulóban dől el a bajnoki cím sorsa: csütörtökön az ASA hazai pályán fogadja a Galaci Oţelult, a Steaua pedig a Jászvásári CSMS otthonában játszik.
A mérkőzés után Liviu Cobotariu elmondta, csalódott az eredmény miatt, de az Astra jól játszott, megérdemelték a győzelmet. „Rosszul kezdtük a találkozót, hamar hátrányba kerültünk. Bumba találatával sikerült kiegyenlítenünk, azonban a második félidőben újabb gólokat kaptunk, ezután pedig kevés lehetőségünk volt az egyenlítésre. Ezzel az eredménnyel csökkentek az esélyeink megnyerni a bajnokságot, azonban az utolsó fordulóban mindenképpen le kell győzzük Galacot hazai pályán, és reménykedünk, hogy a Steaua nem nyer Jászvásáron\" – összegzett az ASA trénere.
Az utolsó előtti fordulóban az is eldőlt, hogy a Kolozsvári U és a Rapid kiesik a Liga 1-ből.
Liga 1, 33. forduló: Astra Giurgiu–Marosvásárhelyi ASA 3-1, Bukaresti Steaua–FC Botoşani 2-0, Medgyesi Gaz Metan–Concordia Chiajna 2-0, Petrolul Ploieşti–Bukaresti Dinamo 0-3, Galaci Oţelul–Kolozsvári U 2-1, Konstancai Viitorul–Brassói FC 0-2, Kolozsvári CFR–Bukaresti Rapid 2-1, Ceahlăul Piatra Neamţ–CSU Craiova 2-1, Zsilvásárhelyi Pandurii–Jászvásári CSMS 5-2.
A Liga 1 állása:
1. Steaua 70 pont
2. ASA 68
3. CFR 57
4. Astra 54
5. Petrolul 52
6. Craiova 50
7. Dinamo 48
8. Botoşani 46
9. Pandurii 42
10. Jászvásár 42
11. Viitorul 42
12. Gaz Metan 38
13. Concordia 38
14. Brassó 35
15. Rapid 33
16. Kolozsvári U 32
17. Oţelul 29
18. Ceahlăul 27
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!