
A Red Bull holland versenyzője nyerte a háromszor is félbeszakított ausztrál futamot
Fotó: Facebook/Max Verstappen
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a háromszor is félbeszakított vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat Melbourne-ben, ahol pályafutása során először diadalmaskodott.
2023. április 02., 13:042023. április 02., 13:04
A 25 éves Verstappennek ez az idei második és pályafutása 37. futamgyőzelme, melynek köszönhetően növelte előnyét a vb-pontverseny élén. Verstappen mögött a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) ért célba, míg a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso (Aston Martin) harmadik lett.
A rajt után George Russell (Mercedes) már az első kanyarban megelőzte a pole pozícióból startoló Verstappent, aki a kör végére még egy helyet veszített, ugyanis Hamilton szintén lehagyta egy határozott manőverrel. A monacói Charles Leclerc-nek (Ferrari) a harmadik kanyarig tartott a futam, akkor a sóderágyba csúszott és fel kellett adnia a küzdelmet. Az eset miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely a harmadik kör végén útjára engedte a mezőnyt, elől Russell, majd sorrendben Hamilton és Verstappen száguldott.
Max Verstappen ünnepel. Pályafutáa során először diadalmaskodott Ausztráliában
Fotó: Facebook/Max Verstappen
Néhány körrel később Alexander Albon (Williams) csúszott meg az egyik kanyarban és a gumifalnak csapódott, így ismét érkezett a Safety Car. Russellt ekkor az élről a boxba hívta kerékcserére a Mercedes, ez azonban pár perccel később rossz döntésnek bizonyult. A pályára került törmelék miatt ugyanis piros zászlóval félbeszakították a futamot, így bármelyik autón szabadon lehetett gumit váltani.
A mezőny nagyjából 15 perc után folytathatta a versenyt, mégpedig állórajttal, és ezt követően Hamilton, Verstappen, Alonso volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje. Verstappen aztán nagyon hamar és könnyedén átvette a vezetést Hamiltontól, majd Russell volt kénytelen feladni a futamot műszaki hiba miatt.
Erre egy felniről leszakadt és a pályán heverő gumi miatt került sor, így az utolsó két körnek ismét állórajttal vágtak neki a versenyzők.
Az új start után már az első kanyarban és az azt követő egyenesben is történtek ütközések, így azonnal ismét piros zászlós félbeszakítás következett, majd a versenybíróság új rajtot rendelt el. Ennek a sorrendje ugyanaz volt, mint az előzőé, de akik kiestek, azok már nem állhattak fel a rajtrácsra. A mezőny így a biztonsági autó mögött teljesített egy kört, melynek végén leintették a futamot.
Az Ausztrál Nagydíj háromnapos programja során összesen 444 ezer néző látogatott el a melbourne-i Albert Parkba, ez látogatói csúcs a viadal történetében. A vb április végén Bakuban, az Azeri Nagydíjjal folytatódik.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!