Hirdetés

Marco Rossi Szoboszlai Liverpoolba igazolásáról: a válogatott szempontjából is jelentős lépés, hatalmas potenciál van még benne

•  Fotó: MTI/Ilyés Tibor

Fotó: MTI/Ilyés Tibor

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása a magyar labdarúgó-válogatott szempontjából is jelentős lépés.

MTI

2023. július 02., 20:482023. július 02., 20:48

2023. július 02., 21:002023. július 02., 21:00

„Először is nagyon örülök neki, hogy Dominik a Liverpool játékosa lett, hiszen ez azt jelenti, hogy a világ legerősebb bajnokságának egyik topcsapatában, topjátékosokkal és egy topedzővel dolgozhat majd együtt” – mondta az mlsz.hu-nak Marco Rossi.

Az olasz szakember kiemelte:

Hirdetés

a középpályás még nagyon fiatal, hiszen még csak 22 éves, így fizikai, taktikai és technikai szempontból is hatalmas potenciál van még benne.

„Amit a Liverpoolnál végzendő munka és a Premier League-ben való szereplés egész biztosan ki is hoz majd belőle, hiszen kétség sem férhet hozzá, hogy mindez segíteni fogja a fejlődését. Még akkor is, ha esetleg az elején nem fog mindig 90 percet játszani” – fogalmazott.

Marco Rossi szerint Szoboszlai jó pár év múlva lesz csak játéktudása csúcsán.

„De a folyamatos fejlődése addig is hatalmas segítség lesz a válogatott számára, miközben még fontosabbá és fontosabbá fog válni a számunkra, ő pedig egyre profibb és jobb játékos lesz napról napra.

Az, hogy a Liverpool hatalmas összeget volt hajlandó fizetni érte, azt mutatja, hogy Dominik megszerzése milyen sokat ért nekik, és bár az is igaz, hogy az átigazolása anyagi része a legkevésbé érdekes aspektus a válogatott szempontjából, ám mégis beszédes” – mondta a szövetségi kapitány.

A magyar válogatott csapatkapitánya az RB Leipzigtől igazolt a Liverpool FC-hez. A sajtó szerint a játékos kivásárlási ára 70 millió euró volt – magyar futballistáért még soha nem adtak ekkora összeget.

Esterházy Mátyás: a világ legboldogabb emberei vagyunk

Esterházy Mátyás, Szoboszlai Dominik menedzsere szerint jelenleg ők „a világ legboldogabb emberei”, miután a 22 éves középpályás aláírt az angol labdarúgó-bajnokságban legutóbb ötödik FC Liverpoolhoz.
„Évek óta nagy volt iránta az érdeklődés, de pénteken hoztunk egy döntést, és innentől kezdve nem is szeretnék már más egyesületekről beszélni, csak a Liverpoolról és Dominik hosszútávú jövőjéről, mert ez motivál minket és magát a játékost is” – nyilatkozta vasárnap az M1 aktuális csatornának a szakember, néhány órával azután, hogy a Pool a hivatalos felületein bejelentette a magyar válogatott csapatkapitányának leigazolását.
Esterházy Mátyás elmondta, a futballista ötéves szerződést írt alá új klubjánál, hétfőn pedig visszautazik Magyarországra, hogy aztán július 11-én elkezdhesse az edzéseket Liverpoolban.
A menedzser megerősítette azt az értesülést, hogy Szoboszlai telefonon már beszélt Jürgen Klopp-pal, a Pool német vezetőedzőjével, s bár részleteket nem tud, a futballista „boldogan” hívta őt a trénerrel folytatott párbeszédet követően.
„Régóta kapcsolatban vagyok a Liverpool-lal, de Dominik ügyében nagyjából egy hete beszélgettünk komolyabban. Ezután gyorsan pörögtek az események, péntek délutánra úgy alakult, hogy egyértelművé vált a megvásárlási szándék, amelyet követően már gyorsan meg tudtunk állapodni” – fogalmazott Esterházy. Hozzátette, előzetesen megkapták a szabad mezszámokat a Liverpooltól, de mint mondta, „aki ismeri” Szoboszlait, az előre tudhatta, hogy ha a 8-as mez szabad, akkor azt fogja majd választani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés