A svédeknek – jobb gólkülönbségüknek köszönhetően – elég lett volna egy döntetlen a továbbjutáshoz a forduló előtt szintén 3 pontos oroszok ellen. A skandinávok ezzel a tudattal léptek pályára, és ez játékukon is meglátszott: az első perctől kezdve átengedték a kezdeményezés jogát Guus Hiddink együttesének. Az oroszok egyáltalán nem ijedtek meg a felajánlott szereptől, és az eltiltását letöltő Arsavinnal az élen nagy nyomás alá helyezték a svédek kapuját. A kombinatív támadójátéknak 24 perc elteltével meg is lett az eredménye: Szemcsov futott el a jobb szélen, középre gurított, Anjukov továbbpasszolta a labdát, és Pavljucsenko 11 méterről a jobb alsó sarokba helyezett. Néhány percre rá Larsson a felső lécre csúsztatta a labdát, ám a skandinávok nem tudtak újítani játékukon, a továbbiakban is szalagon futottak az orosz helyzetek. Az 50. percben az egyik ellentámadásból újabb orosz találat született – Arsavin 10 méterről passzolt a svédek kapujába –, és a folytatásban már csak az jelentett meglepetést, hogy a gólkülönbség nem nőtt a két csapat között. „Nagyon jól játszottunk, fiatal csapatom most nemcsak látványosan, hanem fegyelmezetten is futballozott, megérdemelten nyertünk” – mondta Guus Hiddink, az oroszok kapitánya. Lars Lagerbäck, a svédek mestere is elismerte, jobb volt az ellenfél: „Játékosai gyorsabbak és jobbak voltak nálunk, megérdemelten jutottak tovább. Nekünk sem kell szégyenkeznünk, enynyire futotta az erőnkből”.
A spanyolok cserecsapatukkal verték a görögöket. Hariszteasz fejes góljára De la Red, majd a hajrában Güiza válaszolt – mindketten első góljukat lőtték címeres mezben. „A második félidőben megmutatta a csapat, hogy jó formában van, bármikor számíthatunk a keret bármely tagjára” – összegzett Luis Aragones spanyol kapitány. Otto Rehhagel, a görögök mestere sem szégyenkezett: „Tisztességesen szerettünk volna búcsúzni. Ez megtörtént, a döntő pillanatokban azonban sajnos nem volt szerencsénk”. n Páva Adorján
Orosz „győzelem” háromszáz év után
Történelmi sikernek nevezte a Rosszijszkaja Gazeta az oroszok svédek felett aratott győzelmét. „Nyerhettünk volna nagyobb különbséggel is, csak kímélni akartuk a svédeket” – írta álszerénység nélkül a lap. A Rosszijszkaja Gazeta – amely a kései időpont miatt az egyetlen orosz újság volt, amely részletes beszámolót közölt a szerda esti mérkőzésről – a poltavai ütközethez hasonlította az összecsapást, amelyben 1709. július 8-án az I. Péter cár vezette orosz seregek megsemmisítő vereséget mértek XII. Károly svéd uralkodó csapataira. A lap kitért arra is, hogy az orosz szurkolók is megnyerték saját csatájukat: színes kartonokból megrajzolták Nagy Péter zászlaját, és a cár portréját ábrázoló transzparenst is bontottak, míg a svédek csak jóindulatúan fotózgatták a látványt.
A D csoport végeredménye: 1. Spanyolország 9 pont, 2. Oroszország 6 pont, 3. Svédország 3 pont, 4. Görögország 0 pont.
D csoport, 3. forduló: Oroszország– Svédország 2-0 (1-0). Innsbruck, Tivoli Neu-stadion, 30 772 néző. Vezette: Roberto Rosetti (olasz). Gólszerzők: Pavljucsenko 24., Arsavin 50. Oroszország: Akinfejev – Anjukov, Kologyin, Ignasevics, Zsirkov – Szemak – Szirjanov, Szemcsov, Biljaletgyinov (Szaenko, 66.) – Arsavin, Pavljucsenko (Bisztrov, 90.). Svédország: Isaksson – Stoor, Mellberg, Petter Hansson, Mikael Nilsson (Allbäck, 79.) – Elmander, Anders Svensson, Daniel Andersson (Källström, 56.), Ljungberg – Ibrahimovic, Henrik Larsson.
Görögország–Spanyolország 1-2 (1-0). Salzburg, Wals Siezenheim-stadion, 28 ezer néző. Vezette: Howard Webb (angol). Gólszerzők: Hariszteasz 42., ill. De la Red 61., Güiza 88. Görögország: Nikopolidisz – Vintra, Kirgiakosz (Antzasz, 62.), Dellasz, Szpiropulosz – Baszinasz, Kacuranisz, Szalpingidisz (Jannakopulosz, 85.), Karagunisz (Ciolisz, 74.), Amanatidisz – Hariszteasz. Spanyolország: Reina – Arbeloa, Juanito, Albiol, Navarro – Xabi Alonso – De la Red, Fabregas, Sergio Garcia, Iniesta (Cazorla, 57.) – Güiza.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.