
Az októberi román–magyar labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezõben még biztosan Victor Piþurcã irányítja majd a hazaiakat, míg a vendégek szakvezetõje továbbra is Pintér Attila lesz. A két szakember lehetséges távozásával kapcsolatos bizonytalanság egyelõre megszûnt.
2014. szeptember 11., 20:322014. szeptember 11., 20:32
Miközben a Görögországban Európa-bajnoki selejtezõt nyert román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, Victor Pițurcának a szerzõdése az araboktól kapott ajánlata miatt került a tárgyalóasztalra, addig a magyar mester, Pintér Atilla sorsa az északírektõl elszenvedett történelmi vereség miatt vált kérdésessé a sportági szövetségnél.
Utóbbi úgy tûnik, kap még egy esélyt a bevallása szerint mélységesen csalódott Csányi Sándor MLSZ-elnöktõl, aki a 2016-os Európa-bajnoki selejtezõsorozat októberi második és harmadik fordulója eredményeinek függvényében határoz majd a szakvezetõ esetleges leváltásáról. A Nemzeti Sport információi szerint ezt akár ultimátumként is lehet értelmezni, hiszen a célkitûzés szerint három mérkõzés után hat pontnál kell tartsanak az F soport összetettjében.
Csakhogy amíg korábban a románok elleni bukaresti kiszállásra alacsonyabb mércét állítottak – azaz eltekintettek volna az eredménytõl –, addig a múlt vasárnap elszenvedett váratlan kudarc már sokkal nagyobb terhet ró a válogatottra: ha a hatpontos elvárásnak meg akar felelni, akkor gyõznie kell Románia és a Feröer-szigetek legjobbjai ellen is.
A történethez különben az is hozzátartozik, hogy Csányi annak idején eleve nem Pintért akarta szövetségi kapitánynak, munkatársai gyakorlatilag rábeszélték a Gyõr trénerének kinevezésére.
Amíg Pintér a kritikák kereszttüzébe került az elszenvedett kudarc után, addig – mint ismert – Pițurcát egy szaúdi klub szerette volna megszerezni, ám a Román Labdarúgó-szövetséggel (FRF) kötött szerzõdésében szereplõ, közel 1,5 millió eurós lelépési díjat már nem volt hajlandó kifizetni. A napok óta tartó bizonytalanság csütörtökön végérvényesen letisztázódott, és ahogyan azt lapunk elõrevetítette: miután a szakvezetõ nem tudta rávenni az FRF-elnök Rãzvan Burleanut, hogy álljon el a kontraktusban szereplõ kitételtõl, a szövetségi kapitányi tisztség mellett tette le a voksát.
„Lezártam ezt az egész ügyet, de ha a következõ két mérkõzés után kapok egy visszautasíthatatlan ajánlatot, akkor még meglátjuk. Bármi megtörténhet, de csak az októberi két selejtezõmeccs után” – figyelmeztetett Pițurcã csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján. A kapitány bevallása szerint nem is tudta, hogy szerzõdése az FRF-vel csak 2016 év végén jár le, 700 ezer eurós lelépési díjat saját zsebbõl is kifizetett volna.
„Az Al Ittihad sem áll túl jól anyagilag, nagyon nagy adósságaik vannak. Azt mondta az elnök, hogy az utóbbi idõszakban 66 millió eurót csak törlesztésre adott ki” – magyarázta a szakember, aki szerint bár nem akart mindenáron távozni a válogatott élérõl, de megtette volna, ha a szaúdi klub elfogadja a feltételeit. „Azok után, hogy a sajtóban nyilvánosságra került a szerzõdésem már nem érzem úgy, hogy az FRF-nél annyira szeretnének” – vallja Pițurcã, aki erõs kritikát is megfogalmazott a hazai labdarúgással kapcsolatban.
Szerinte a romániai labdarúgás „csõdben van”. „Sok csapat egyik napról a másikra él. Még az FRF is könnyen összeomolhat pénzügyileg. Ma már nincs olyan klub Romániában, amelynek ne lennének problémái. A szurkolókat pedig elûztük a stadionokból azzal, hogy nincsenek jó csapataink” – mutatott rá Pițurcã.
A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság következõ selejtezõjét, mint ismert, október 11-én játssza Románia és Magyarország válogatottja egymás ellen Bukarestben, majd október 14-én elõbbiek Finnországban, utóbbiak pedig a Feröer-szegeteken vendégeskednek.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!