
A Kolozsvári U labdarúgócsapata Valentin Lemnaru duplájának köszönhetően fordított az FC Botoşani ellen a Liga 1 27. fordulójának hétfői játéknapján. Hazai győzelmével Mihai Teja együttese előrelépett a tabellán, így jelenleg nincs kieső helyen.
2014. április 15., 16:562014. április 15., 16:56
Mihai Teja, a Kolozsvári U vezetőedzője azt követően, hogy együttese a 24. fordulóban 2-1-re legyőzte a városi rivális CFR-t, azt mondta, a győzelem lendületet adhat csapatának. A szakvezető nem tévedett – a Săgeata Năvodari elleni vereséget leszámítva –, együttese az utóbbi négy fordulóban kilenc pontot szerzett, és ezzel a 13. helyre lépett előre, azaz jelenleg nincs kieső helyen.
A hétfő este a Kolozsvár Arénában rendezett összecsapáson a Botoşani Vaşvari révén már a 10. percben vezetést szerzett, de az U – kezezés miatt megítélt büntetőből – már az első félidő végén egyenlített. A 11-est értékesítő Lemnaru a 73. percben kíméletlenül használta ki a vendég kapus óriási hibáját, ezzel eldöntve a találkozót. Újabb két találatával a csatár már 13-nál tart, és a góllövőlista élére ugrott.
„Gratulálok a játékosoknak a mutatott karakterhez, hiszen nem könnyű mérkőzésről mérkőzésre nyomás alatt játszani, főleg ha a riválisod 1-0-ra vezet\" – értékelt Mihai Teja, a hazai csapat szakvezetője.
Hozzátette, örül Lemnaru egyéni sikerének, de a csapat számára az a legfontosabb, hogy megmeneküljön a kieséstől. Bár az együttes jelenleg „a vonal felett áll”, nem lesz könnyű feladata a folytatásban: a még hátralévő hat fordulóból háromszor közvetlen riválisai otthonában lép pályára, míg hazai közönség előtt a Vaslui, a Steaua és a Pandurii elleni mérkőzés vár rá.
A játéknap másik két mérkőzésén 0-0-s eredmény született, ezzel a 27. forduló negatív rekordot döntött, hiszen a 2013/2014-es bajnoki idény leggólszegényebb hétvégéje volt: csupán kilenc találat született.
Liga 1, 27. forduló, hétfői eredmények: Kolozsvári U–FC Botoşani 2-1 (Lemnaru 43., 73., illetve Vaşvari 10.), Konstancai Viitorul–Brassói FC 0-0, Pandurii Tg. Jiu–Săgeata Năvodari 0-0.
A Liga 1 állása:
1. Steaua 27 18 8 1 57-16 62
2. Astra 27 17 5 5 56-24 56
3. Petrolul 27 13 13 1 38-16 52
4. Dinamo 27 13 7 7 40-25 46
5. FC Vaslui 27 13 6 8 27-17 45
6. Pandurii 27 12 6 9 46-31 42
7. Kolozsvári CFR 27 9 11 7 33-28 38
8. FC Botoşani 27 10 5 12 28-41 35
9. Concordia 27 9 7 11 29-34 34
10. Gaz Metan 27 9 6 12 28-30 33
11. Ceahlăul 27 8 9 10 22-26 33
12. Temesvári Poli 27 8 7 12 21-30 31
13. Kolozsvári U 27 8 6 13 24-40 30
14. Săgeata 27 7 8 12 22-42 29
15. Galaci Oţelul 27 8 4 15 29-44 28
16. Brassói FC 27 6 9 12 25-34 27
17. Viitorul 27 6 9 12 19-42 27
18. Brassói Corona 27 2 8 17 19-43 14
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!