
Már a jövő évi franciaországi Európa-bajnoki szereplés jegyében tart vasárnaptól négynapos edzőtábort Magyarország labdarúgó-válogatottja, amelyre Bernd Storck szövetségi kapitány részben olyan fiatalokat hívott meg, akikben lehetőséget lát az előrelépéshez.
2015. december 09., 13:042015. december 09., 13:04
„Nagyon fontosnak tartom ezt az összetartást, mert bár a válogatott gerincét adó játékosok képességét, teljesítményét jól ismerem, jó pár olyan labdarúgó futballozik az élvonalban, akikben érezhetően van potenciál” – idézte a német szakembert a magyar sportági szövetség hivatalos honlapja.
A telki munkán részt vesz több olyan futballista is, aki már a norvégok elleni Eb-pótselejtező sikeréhez is hozzájárult, de korábbi válogatottak is meghívást kaptak, mint amilyen Koman Vladimir és Gyurcsó Ádám is. Storck hangsúlyozta, hogy a válogatott ajtaja nyitott azok előtt, akik teljesítményükkel kiérdemlik a bizalmat – sokakról gondolja azt, hogy adott esetben segítségére lehetnek a jövőben.
Románia legjobbjai csak január végén tartják az első találkozót, az edzőtábor helyszínét várhatóan a kontinensviadal szombati csoportsorsolása után jelenti be a hazai sportági szövetség (FRF). „Januárban és februárban a hazai bajnokságban szereplő futballisták számára szervezünk felkészítőt. Ehhez Törökországot, Spanyolországot és az Egyesült Arab Emirátusokat vettük számításba potenciális helyszínként. A törökországi események kicsit felborították az elképzeléseinket, mert kevesebb csapat edzőtáborozik majd ott” – közölte keddi sajtótájékoztatóján Răzvan Burleanu.
Az FRF elnöke hozzátette, március 23-ára is terveznek egy barátságos mérkőzést, amelyet esetleg Kolozsváron vagy Temesváron játszanának le. A torna előtti edzőtábor minden bizonnyal Ausztriában lesz. Azt is elárulta, hogy a szombati sorsolást – a magyarokhoz hasonlóan – a harmadik kalapból váró román válogatottat egy Anglia, Ukrajna vagy Oroszország, illetve Észak-Írország összeállítású csoportban látná szívesen, de azt is megérti, hogy sokan Franciaországgal azonos kvartettben látnák a csapatot, hogy a nyitómeccsen pályára léphessenek.
Burleanu beszélt az általa vezetett szövetség pénzügyi helyzetéről is, emlékeztetve arra, hogy az idei költségvetést nullszaldósra akarta kihozni. „Nagyon közel állunk ahhoz, hogy ezt a célunkat elérjük. Nem számoltunk az Eb-kvalifikációért járó prémiummal, mert azt majd a következő évben könyveljük el, és így jövőre már többlettel számolhat az FRF. Ezt versenyekre, válogatókra és infrastruktúrára akarjuk költeni” – magyarázta.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!