
Fotó: Agerpres
2011. január 17., 10:012011. január 17., 10:01
Ráadásul a több mint 9500 kilométeres száguldás végén – ebből 5000 km volt a mért szakasz – a 26 éves „Mani” a legjobbnak bizonyult a legnehezebb kategóriában, a Maratonban. Itt azon ralisok teljesítménye számít, akik a verseny során nem cserélnek motort – a többieknek háromszor engedélyezett az erőforrás lecserélése.
Gyenes indulás előtt merész célt fogalmazott meg: a legjobb 25-be szeretett volna végezni a 13 etapos versenyen. Mindezt annak tudatában, hogy először – 2007-ben, még Afrikában – 46. lett, az újoncok között pedig a kilencedik. Két évvel ezelőtt, immár Dél-Amerikában nem sikerült célba érnie, miután már a második nap bukott és vállsérülést szenvedett.
Tavaly anyagi okok miatt nem állt rajthoz a partiumi versenyző, ám idén a Vectra Racing Team tagjaként, a brassói Marcel Butuzával együtt – 2009-es motorjukkal, KTM 690 Rally gépekkel – elindultak a nem mindennapos megmérettetésen. Mani az idei Dakaron kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, szinte végig a huszonvalahányadik helyen zárta a versenynapokat. Két nagyobb kilengése volt: a harmadik etapban a 44. helyen ért célba, míg legjobb eredményét a 10. etapban jegyezte, amikor is a 13. legjobb idővel zárta a napot. Marcel Butuza ezzel szemben nagy fejlődésen ment át: legrosszabb helyezését az első napon érte el, amikor 102.-ként zárt, ám ezután fokozatosan előrelépett, és végül összetettben az 57. helyen végzett.
Az idei Dakar másik magyar versenyzője, a szerbiai Saghmeister Gábor a 61. lett. A versenyt Marc Coma (KTM, 51:25.00 óra) nyerte: a spanyol motoros negyedórát vert a címvédő francia Cyril Despres-re (KTM). „Végig csak arra összpontosítottam, hogy a lehetőségekhez mérten a legtöbbet hozzam ki magamból és a motorból. Nem hibáztam, és csak így lehet megnyerni a Dakart” – nyilatkozta Coma, aki ezzel kiegyenlített a Despres-vel szembeni külön versenyében, hiszen immár mindketten 3-3 győzelemnél tartanak.
Az autósoknál új győztest avattak Nasszer Al Attijah (Volkswagen, 45:16.16 óra) személyében. A katari versenyző végül magabiztosan végzett az élen – az első héten vezető, címvédő spanyol Carlos Sainz (Volkswagen) annyira visszaesett, hogy összetettben Giniel de Villiers (Volkswagen) is megelőzte, a dél-afrikai szűk 50 perces hátránnyal végzett Nasszer Al Attijah mögött.
A győztes sikerét értékelve kijelentette, valóra vált egy álma, a jövőben pedig másik vágyára összpontosíthat: az athéni nyári ötkarikás játékokon a lövészet skeet kategóriájában a negyedik helyen végzett és Pekingben is rajthoz állt Nasszer Al Attijah meg szeretné nyerni a londoni olimpiát. A quadosoknál az argentin Alejandro Patronelli (Yamaha), a kamionosoknál pedig az orosz Vlagyimir Csagin (Kamaz) diadalmaskodott az idei Dakaron.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.