2008. július 16., 00:002008. július 16., 00:00
A magyar nõi együttes korábban 1996-ban, az aradi Kárpát Kupán szerepelt Erdélyben. „Nem hiszem, hogy különlegesebb lenne ez a találkozó, mint bármilyen más magyar–román mérkõzés. A kolozsvári meccs az olimpiai felkészülés egyik állomása, az nem a magyar szövetségen múlik, hogy a lányok milyen fogadtatásban részesülnek” – nyilatkozta lapunknak az esetleges nacionalista felhangokkal kapcsolatban Diószeghy Zsolt. A magyar szakszövetség kommunikációs igazgatója hozzátette, tudomása szerint Magyarországról nem utazik szervezett szurkolói különítmény Kolozsvárra. A Ferencváros „keménymagjának” képviselõi viszont már tegnap megérkeztek a Szamos-parti városba, és a Székelyföldrõl is sok magyar drukkerre lehet számítani. A Horia Demian-sportcsarnokban megrendezendõ találkozóra a belépés ingyenes, az összecsapást a sport.ro televízió 19.00 órától élõben közvetíti. A két együttes pénteken, Nyíregyházán ismét összecsap.
Amíg a Pekingbe utazó magyar csapat névsorát Hajdú János várhatóan csak a hónap végén ismerteti, a román csapat két trénere, Gheorghe Tadici és Dumitru Muºi a hét elején már leszûkítette az olimpiai keretet. A szereplést korábban lemondó Steluþa Luca mellett a válogatottból Raluca Ivan (Râmnicu Vâlcea-i Oltchim) és Camelia Balint (Nagybányai HCM) maradt le az ötkarikás játékokról – az edzõpáros egy kapus mellõzését tervezi még.
A magyar együttes július 21–28. között skandináviai túrán vesz részt, ahol Norvégia, Dánia és esetleg Svédország ellen játssza majd utolsó felkészülési mérkõzéseit, míg a román csapat július 23–28. között Franciaországban szerepel egy négyes tornán, ahol a házigazdák mellett Oroszország és Brazília lesz az ellenfél.
Kiss Csaba, Páva Adorján
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.