
Fotó: Agerpres
2009. december 16., 09:582009. december 16., 09:58
Románia tegnap döntetlent játszott Dél-Koreával, így negyedik lett, a 7. helyért pedig Németországgal vív meg. Az elődöntőbe Norvégia jutott csoportelsőként, miután legyőzte Spanyolországot. Az északiak a címvédő oroszokkal, míg az ibériaiak a franciákkal mérik össze erejüket pénteken a döntőbe jutásért.
A magyarok a középdöntő utolsó játéknapján csak akkor mozdultak volna el a II. csoport ötödik helyéről, ha kikapnak a kínaiaktól. Ennek a veszélye a mérkőzés 13. percében fel is merült, ugyanis a házigazdák ekkor átvették a vezetést (4-5). Jött is a magyar időkérés, majd a fordítás, s 13-8-as vezetés után félidőben 14-10 volt az állás a Mátéfi-csapat javára.
Később 18-11-re is elléptek a magyarok, de az utolsó 10 perc 21-18-ról indult, majd 22-21-re is feljöttek a kínaiak. Ezt azonban már csak három magyar gól követte, beállítva a 25-21-es végeredményt. „A koreaiak ellen elvesztett egy pont miatti csalódottság érezhető volt. Most újabb pihenőnap vár ránk, meg kell találnunk a motivációt a torna számunkra utolsó összecsapására is.
A 9. helyért zajló mérkőzés két dologról szól majd: a jövőnkről és az önbecsülésünkről. Úgy érzem, hogy eddig pozitív képet sikerült kialakítani magunkról, nagyon jó lenne, ha csütörtökön sem változna a megítélésünk” – nyilatkozta Mátéfi Eszter, akinek csapata a románok és a norvégok elleni kudarc után veretlenül zárta a középdöntőt.
A csalódott románok Dél-Koreával 34-34-es döntetlent játszottak – úgy, hogy az ázsiaiak félidőben még 6 góllal vezettek (13-19) –, így a favoritnak vélt együttes legjobb esetben hetedikként zárja a vb-t.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.