
A szlovén csapat lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott, a svéd pedig a román nemzeti együttes ellenfele a jövő évi, katari világbajnokság selejtezőjében – derült ki a vasárnapi sorsoláson, amelyet a dániai Európa-bajnokság helyszínén, Herningben tartottak.
2014. január 26., 17:322014. január 26., 17:32
A magyar válogatott az Európa-bajnokságon elért nyolcadik helyezésének köszönhetően kiemelt volt a sorsolás előtt. Amint arról korábban beszámoltunk, a román válogatott részt vett a selejtező első körében, ahol Ciprus, Olaszország és Szlovákia válogatottjait megelőzve a csoport első helyén végzett és jutott tovább.
A jövő évi világbajnokságot 24 csapat részvételével rendezik, amelyből 13 lesz európai. A házigazda Katar és a címvédő Spanyolország mellett három együttes a tegnap véget ért Európa-bajnokságról kvalifikálta magát. Mivel a spanyolok a legjobb négy között végeztek, így a dánok, a franciák és a horvátok is jogot szereztek a vb-n való indulásra. Szintén biztos résztvevői a jövő évi tornának az Afrika-bajnokságon dobogós együttesek: Algéria, Tunézia és Egyiptom.
A további kilenc európai helyre 18 csapat pályázik, az oda-visszavágós párharcok első meccseit június 7-én vagy 8-án, visszavágóit pedig 14-én vagy 15-én rendezik. A sorsolás alapján a magyar válogatott az előző évi világbajnokságon meglepetésre elődöntőig menetelő szlovén csapattal mérkőzik, míg a románok az olimpiai ezüstérmes svédek ellen lépnek pályára.
A magyar szövetségi kapitány, Mocsai Lajos szerint mindkét csapat ötven százalék eséllyel indul: „Nagyon erős ellenfelet kaptunk, a világ egyik legképzettebb csapatát. Ötven százalék esélyünk van a továbbjutásra. Nem lesz egyszerű megtalálni a felkészülési meccsek időpontját, mert a Bajnokok Ligája négyes döntőjét május végén–június elején rendezik, és reményeink szerint a Veszprém is érdekelt lesz benne. A legfontosabb, hogy továbbra is meg legyen a magyar csapat példás egysége, és a lehető legerősebb kerettel tudjunk kiállni.\"
„Kaphattunk volna erősebb és gyengébb ellenfelet is a 2. kalapból – értékelt a sorsolást követően Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke. – Nyilván a lengyeleket sem irigyli senki, amiért Németország ellen selejteznek, és nagy csata lehet a szerb–cseh, a bosnyák–izlandi, az osztrák–norvég és a montenegrói–fehérorosz párharc is. Ami a mieinket illeti, az első mérkőzésen hazai pályán minél nagyobb előnyt kell szereznünk a Veszprém Arénában.\"
Az európai vb-selejtezők párosítása (a párharcokat az elöl szereplő válogatottak otthonában kezdik):
Magyarország–Szlovénia
Románia–Svédország
Lengyelország–Németország
Görögország–Macedónia
Szerbia–Csehország
Oroszország–Litvánia
Bosznia-Hercegovina–Izland
Ausztria–Norvégia
Montenegró–Fehéroroszország
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!