2009. április 29., 18:542009. április 29., 18:54
Az április 14–29-e között zajló, 14 résztvevős torna negyedik állomása a hat versenyből álló Grand Prix-sorozatnak, és egyben – 2725-ös Élő-pontátlaggal – az idei év legerősebb versenye.
Lékó rendkívüli hajrában 2,5 pontot szerzett az utolsó játszma előtti három fordulóban, és pontosan Aronjannal holtversenyben, már az első helyről várta a verseny nyertesét eldöntő szerdai játszmát. Nyilván, az első hely megtartásához mindkét félnek a döntetlen is elegendő lett volna. Azonban a verseny az ún. Szófiai-szabály szerint zajlott, ami annyit jelent, hogy a „szalonremik” kizárva, ugyanis arra, hogy egy játszma döntetlennel végződjék, csak főbírónál lehet ajánlatot tenni, és csak a következő jól ismert esetek egyikében:
- Örökös sakk;
- Elméleti döntetlen állás;
- Háromszori tükörkép kialakulása;
- Illetve az 50 lépéses szabály esetén, amely annyit jelent, hogy 50 lépésen keresztül sem ütés, sem gyaloglépés nem történik.
A játszmában (Nimzoindiai védelem, Rubinstein változat) Lékó egy újítással (14…Bfe8) gyorsan kiegyenlített, majd átvette a kezdeményezést. Világos királya hosszú időn keresztül fenyegető nyomásnak volt kitéve a királyszárnyon, azonban az örmény nagymester mindig megtalálta a helyes védekezést. Mivel Lékónak nem sikerült a nyomást tovább fokozni, és passzívakat is kezdett lépni, a 27. lépés körül sötét királyszárnyi nyomását, világos pozicionális előnye váltotta, lévén, hogy a futópár és védett szabadgyalog ellenében sötétnek nemigen volt kompenzációja. Ennek és a kisebb időzavarnak betudhatóan, a magyar nagymesternek nem sikerült az állást a döntetlen felé vezetni. Ráadásul a 33. lépésben egy taktikailag hibás lépést választott, amire Aronjan minőséget áldozott és átütő erejű támadáshoz jutva megszerezte a tornagyőzelmet érő teljes pontot. A magyar nagymesternek ez volt az egyetlen veressége, ezért megtarthatta második helyét a szintén 7,5 pontot teljesítő másik örmény nagymesterrel, Akopiánnal szemben.
A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Levon Aronjan (örmény, 2754)
Lékó Péter (magyar, 2751)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2748)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2746)
Borisz Gelfand (izraeli, 2733)
Etienne Bacrot (francia, 2728)
Peter Szvidler (orosz, 2726)
Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2725)
Szergej Karjakin (ukrán, 2721)
Gata Kamsky (amerikai, 2720)
Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2716)
Vlagyimir Akopjan (örmény, 2696)
Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2695)
Pavel Eljanov (ukrán, 2693)
Grand Prix-állomások díjazása és a szerezhető pontok:
I. 30 000 euró és 140 pont + 40 bónusz
II. 22 500 euró és 130 pont + 20 bónusz
III. 20 000 euró és 120 pont + 10 bónusz
IV. 15 000 euró és 110 pont
V. 12 500 euró és 100 pont
VI. 11 000 euró és 90 pont
VII. 10 000 euró és 80 pont
VIII. 8500 euró és 70 pont
IX. 7500 euró és 60 pont
X. 6000 euró és 50 pont
XI. 5500 euró és 40 pont
XII. 5000 euró és 30 pont
XIII. 4500 euró és 20 pont
XIV. 4000 euró és 10 pont
A tabella végső állása:
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.