2010. július 16., 11:272010. július 16., 11:27
Kamuti Jenő szakmai alelnök szerint az erőviszonyok változatlanok, továbbra is az olasz, francia, orosz, német s a magyar csapat a legerősebb, de a lengyelek és a románok is „biztosan éremmel térnek majd haza”.
Hozzátette még, hogy a jelenlegi vívásban a fizikum dominál, így a technikás vívók nem mindig képesek érvényesíteni tudásukat, s megjegyezte azt is, hogy bár helyes a nemzetközi szövetségnek az a döntése, mellyel a jövő évtől jelentősen csökkentette a Világkupa- és Grand Prix-versenyek számát, az azonban továbbra sem jó, hogy a nyári kontinensviadal után az őszi világbajnokságig nincs verseny. A magyar sportvezetők a távlati tervekről is beszámoltak az utazás előtt: Erős János elnök bejelentette, hogy a magyar vívószövetség megpályázza a 2013-as világbajnokság rendezési jogát.
A románokat 19 fős csapat képviseli Lipcsében. Köztük helyet kapott a Szatmárnémeti Sportklub két párbajtőrözője, Pop Adrian és Szilágyi Adrian, s a férficsapat tagja a szintén szatmári, jelenleg a nagyváradi sportklubban vívó Árkosi Bertalan is. Nem lesz ott viszont Rareş Dumitrescu, a román kardozók legjobbja, aki nemrég térdműtéten esett át. Ennek tudatában Paul Novac, a román szakszövetség főtitkára szerint egy érem megszerzése a hivatalos elvárás.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.