Hirdetés

Magyar és román sikerek Londonban

[HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS] Magyarország és Románia is a női cselgáncsozók 48 kg-s súlycsoportjában szerezte első érmét az olimpián, de a magyarok számára még fényesebb érmet hozott a tegnapi, 2. versenynap: Ungvári Miklós ezüstérmes lett a 66 kg-s kategóriában.

2012. július 30., 08:102012. július 30., 08:10

Románia és Magyarország nemcsak az olimpiai faluban osztozik egy közös épületen, de az ötkarikás játékokon akár a két ország gazdasági bajainak orvoslása is megoldható lett volna. A Nemzetközi Cselgáncsszövetség (IJF) Bihar megyei származású elnöke, Marius Vizer ugyanis szombaton két sportkötődéssel rendelkező bankárt, Ion Ţiriacot és Csányi Sándort is vendégül látta a díszpáholyban.

Kettejük kedélyes beszélgetését Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) elnökének érkezése szakította meg, aki éppen elkapta, ahogy a női 48 kg elődöntőjében honfitársa, Charlene van Snick vereséget szenved a brazil Sarah Menezestől.

A belga lány azonban azelőtt már hozott egy fontos meccset a negyeddöntőben éppen Csernoviczki Éva ellen, ám elődöntőbeli veresége, más versengésekkel ellentétben, az olimpián nem jelentette azt, hogy a magyar lány nem folytathatta a vigaszágon – Londonban a legjobb nyolc közötti vesztesek is harcba szállhatnak a bronzért. Csernoviczkinek előbb azonban rendbe kellett hoznia magát, mivel a belga ellenfél győztes fojtásától pár pillanatra elájult. „Rövid ideig azt sem tudtam, hol vagyok, fizikailag és lelkileg is kivoltam, szerencsére jött némi szünet, így ki tudtam pihenni magam” – mesélte később a magyar dzsúdós, akit a fekvés és a jeges borogatás olyannyira meggyógyított, hogy a kínai Wu Sugen elleni vigaszági küzdelmét magabiztosan tudta le, így a világranglista-vezető japán Fukumi Tomoko ellen már a bronzéremért küzdhetett.

Az ötperces alapküzdőidőben Csernoviczki volt az aktívabb, de kockáztatni egyikük sem mert, így egy-egy intéssel folytatták a háromperces ráadásban. A magyar lány édesapja ezt már nem bírta idegekkel, és mivel egyben ő Csernoviczki edzője is, a reklamálásai kiállítással jártak. A fotósok háta mögül még így is megpróbált bekiabálni lányának, de már nem volt rá szükség, egy koszokogarinak nevezett akcióval Éva győztes aranypontot ért el Fukumi ellen, több szempontból is történelmi érmet szerezve – amellett, hogy ez volt a 2012-es londoni olimpia első magyar érme, egyben a magyar női cselgáncsszakág számára is premier volt.

„Éremért jöttem, és sikerült megszereznem, ami az egész karrieremre hatással van – lelkendezett Csernoviczki. – Külön öröm, hogy éppen Fukumi ellen értem el a sikert, hiszen őt korában még sohasem tudtam legyőzni. Bejött a taktikánk, aminek az volt az alapja, hogy kivédjem, hogy bal kézzel megragadja a dzsudogim hajtókáját, majd az alkalmas pillanatban próbáljam meglepni egy külső horoggal.”

Fukumi legyőzését a nap végén Alina Dumitru is nagy fegyvertényként értékelte, ráadásul mivel neki az elődöntőben sikerült túljutnia a japánon, a román lánynak már csak egy meccse maradt a címvédéshez. Ám a fináléra hiába érkezett meg Octavian Morariu, a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) elnöke, és látta el zászlócskákkal a mintegy ötvenfős román tábort, Menezes ellen nem használt a szurkolás – a brazil kemény csatában, de győzni tudott. A román női csapattal Kolozsváron készülő Dumitrut azonban nem törte le a vereség, mosolyogva örült az ezüstnek is.

„Peking után ismét érmet tudtam szerezni, ezt nagyon nagy dolognak tartom – mondta a román cselgáncsozó. – Szerettem volna aranyat szerezni, főleg, mert ezek a harmincadik ötkarikás játékok, és én is harmincéves vagyok, de a brazil lány nagyon erős volt. Az biztos, hogy ez volt az utolsó olimpiám, hamarosan szeretnék családot alapítani”.

Bár az első versenynapról szóló kimutatásból az derült ki, hogy a mintegy ötezer fős közönség több mint fele első alkalommal vett részt cselgáncsversenyen, a videós sportágismertetőnek köszönhetően hamar belerázódtak a dzsúdó alapvető elemeibe, a második nap pedig már igazi „szakértők” várták a tatamira lépőket – főleg, hogy tegnap már népes japán tábor is kilátogatott az ExCelbe. A buzdításból kijutott a férfiak 66 kg-s versenyében érdekelt Ungvári Miklósnak (képünkön kékben), aki nem pazarolta el a szerencsésnek mondható sorsolásból adódó esélyeit.

Előbb afgán, majd belizi ellenfelét is ipponnal intézte el, majd magabiztosan küzdött a szlovén Draksic és a lengyel Zagrodnik ellen is – ez utóbbi sikere pedig már elődöntőt ért. Itt a spanyol Sugoi Uriarte várt rá, de egy jól kivitelezett yukóval a magyar hamar szerzett egypontos előnyt, amit a küzdelmet kontrollálva tartott meg. A másik ágon a grúz Lasa Savdatuasvili ipponnal „ütötte ki” japán ellenfelét, így Ungvári a fináléra megszabadult a távol-keleti hangorkántól. A nézőtéren így többek között Czene Attila és Martinek János torkából zúgott a Hajrá Miki!, ami a grúz yukója után is folytatódott – ám hiába, ez az egyetlen pont azt jelentette, hogy Ungvári Londonban nem tudta követni a két korábbi olimpiaibajnokot.

Kiss Csaba, London

Nők, 48 kg: 1. Sarah Menezes (brazil), 2. Alina Dumitru (román), 3. Csernoviczki Éva (magyar) és Chaline van Snick (belga).

52 kg: 1. An Kum Ae (észak-koreai), 2. Yanet Bermoy Acosta (kubai), 3. Rosalba Forciniti (olasz) és Priscilla Gneto (francia).

Férfi, 60 kg: 1. Arszen Galsztjan (orosz), 2. Hiraoka Hiroaki (japán), 3. Risod Szobirov (üzbég) és Felie Kitadai (brazil).

66 kg: 1. Lasa Savdatuasvili (grúz), 2. Ungvári Miklós (magyar), 3. Ebinuma Maszasi (japán) és Cso Dzsun Ho (dél-koreai).
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés