Hirdetés

Magyar edzőnő készíti fel az SZKC amatőr, de lelkes brit ellenfelét

Magyar edzőnő irányítja azt a brit férfi kézilabdacsapatot, amellyel a Székelyudvarhelyi KC került szembe a Challenge Kupában. Föglein Ágnes a székelyföldi klub honlapján mesélt a Cambridge HC-ről és a még gyerekcipőben járó angol kézilabdázásról.

Zátyi Tibor

2014. július 30., 15:562014. július 30., 15:56

A Challenge Kupa harmadik körének sorsolásakor a Székelyudvarhelyi KC kiemelt volt. Az urnából utolsó előttiként került elő, ellenfélként pedig a Cambridge HC-t kapta. Az angol csapat először szerepel a nemzetközi porondon.

Mint Föglein elmondta, a kézilabda Angliában még nagyon gyerekcipőben jár – a 2000-ben alapított Cambridge HC az ország egyik legrégebbi egyesülete.

Ahogy a 32 éves, budapesti születésű, Németországban nevelkedett Föglein vázolta, a kézilabda Angliában továbbra is amatőr sport. A csapatokban játszó kézilabdázók jelentős hányada a szigetországon kívülről származik, diákként vagy munkavállalóként települt Cambridge-be, ám kedvenc sportját továbbra is folytatni akarja. Így aztán a csapat összeállítása nagyon változatos: németek, franciák, magyarok, spanyolok, lengyelek és még jó pár egyéb nemzet képviselői alkotják a keretet.

A londoni olimpia óta országszerte megnőtt az érdeklődés a kézilabda iránt, és már van egy második csapatuk is, melynek keretét zömében angol játékosok alkotják. A csapat pillérei azonban a külföldi származású játékosok, és ez a hosszú távú csapatépítésben komoly problémát jelent. Évről évre nagyon sok a változás, mivel a legtöbb játékos csak néhány évig tartózkodik Cambridge-ben.

„Én magam Németországban nőttem fel és 7 éve élek Cambridge-ben. Mivel gyerekkorom óta kézilabdázom, ideköltözésemkor azonnal beléptem az akkor még egyetlen cambridge-i kézilabda-egyesületbe, ma már van egy egyetemi csapat is. Az évek során egyre több feladatot vállaltam magamra, így jelenleg én edzem mindegyik csapatunkat” – mesélte Föglein.

Mivel a kézilabda népszerűsége gyorsan növekszik Angliában, nemrég megalakulhatott a cambridge-i ifjúsági csapatuk is. „Nagyon bízom benne, hogy egyik-másik fiatal játékos hamarosan fel fog nőni az első csapat szintjére, és így a folyamatos változás mértéke kissé csökkenni fog. Bár férficsapatunk évek óta a liga legjobbjai közé tartozik, eddig mindig csak a hálátlan 4. helyet sikerült elérnünk.

Az idei 3. hely az eddigi legjobb eredményünk, és nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy részt vehetünk egy európai kupában” – értékelte elmúlt szezonjukat az edzőnő, majd hozzátette, hogy a legtöbb játékosának az európai kupaszereplés egy megvalósult vágyálom lesz, kézilabda-pályafutásának csúcspontja.

„Nagyon örülünk a kihívásnak és megpróbáljunk a tőlünk telhető legjobb teljesítménnyel helytállni a versenyben – függetlenül a két csapat közti hatalmas színvonalbeli különbségtől. Játékosaink lelkesedését semmi sem jellemzi jobban, mint az, hogy nálunk minden részvevő saját zsebből finanszírozza a sportot. A csapat csak minimális külső támogatást kap, a játékosok maguk fizetik az edzéseket, terembért, az utazási költségeket, a felszerelést – ismertette a körülményeket a szakember. – Az egyesületi munkát is mindenki önkéntes alapon, mindennemű javadalmazás nélkül, úgymond társadalmi munkában végzi. Így aztán a részvétel a Challenge Kupában anyagilag is komoly kihívást jelent a csapatnak. Mivel Angliában csak nagyon kevés olyan terem található, ami a hivatalos kézilabdameccs lebonyolítására alkalmas, így ilyen Cambridge-ben sincs, „hazai” pályát csak Londonban tudunk találni.”

A nehézségek ellenére az egész csapat amelynek a klub honlapja szerint két magyar játékosa van – már előre örül, és izgatottan várja a Székelyudvarhelyi KC elleni párharcot. „Az SZKC személyében egy nagyon szimpatikus ellenfelet kaptunk, akitől – remélhetőleg – nem csak a kézilabda terén fogunk sokat tanulni, hanem abba is bepillantást nyerhetünk, hogy mit is jelent egy ilyen igazán magas szintű, profi csapatot menedzselni” – mondta ellenfeléről az edző.

„Arra készülünk, hogy a tudásunk legjavát adva helytálljunk, még akkor is, ha a győzelemre nincs nagy esélyünk. A magyar csapattársak pedig különösen örülnek a szerencsés sorsolásnak. Tehát most óriási lelkesedéssel edzünk és készülünk a számunkra nagyon megtisztelő találkozóra. Biztos vagyok benne, hogy ez a lelkesedés a ligamérkőzések színvonalát is fellendíti majd” – mondta Föglein Ágnes.

A Challenge Kupa kiírása alapján a Székelyudvarhelyi KC az első találkozót hazai környezetben rendezheti november 22–23-án, a visszavágót egy hétre rá idegenben játsszák.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés