2011. május 18., 08:582011. május 18., 08:58
A története első európai kupafináléjára készülő Braga vezetőedzője, a játékosként a Portót 1987 és 1997, valamint 1999 és 2001 között erősítő Domingos Paciencia szerint futballistáinak nincs szükségük motiválásra, kiváltképp, ha ilyen kiváló ellenféllel van dolguk. „Az elvégzett kemény munka és a mindennapos erőfeszítések eredménye, hogy a döntőben vagyunk – fogalmazott a 42 éves szakember. – A Portónak most annyira jó a csapata, hogy a Bajnokok Ligájában is megállná a helyét. A fináléban, tekintve az idei szezont, természetes, hogy mindenki az ellenfelünket tartja favoritnak. Ugyanakkor az elsőség egy mérkőzésen dől el, melyen bármi előfordulhat.”
A két együttes – amelyek otthona csupán 47 kilométerre van egymástól – még soha nem találkozott egymással európai kupában, a portugál bajnokságban és kupában azonban 131-szer csapott össze, ebből 92 alkalommal a Porto hagyta el győztesen a pályát, a Braga 17-szer diadalmaskodott, s 22 döntetlen született. A csapatok kétszer játszottak egymással nemzeti kupadöntőt, s mindkettő portói sikerrel zárult: 1977-ben 1-0-ra, 1998-ban 3-1-re nyert a kék-fehér gárda. A két alakulat legutóbbi három találkozója úgyszintén az idén veretlenül bajnokságot nyert Porto sikereit hozta (5-1, 3-2, 2-0), a Braga legutóbb 2009 szeptemberében tudott nyerni, akkor 1-0 volt a végeredmény.
Míg az idén a bajnokságban negyedikként zárt Braga először szerepel európai döntőben, addig a portói alakulat lényegesen tapasztaltabb e téren: 1987-ben BEK-et, 2003-ban UEFA-kupát, 2004-ben pedig BL-t nyert. A Portugál Kupát a Porto 15 alkalommal hódította el, a Bragának pedig ez egyszer sikerült, még 1966-ban.
Falcao, a Porto kolumbiai csatára az elődöntő visszavágóján szerzett góljával rekordot döntött, 16 találatot jegyez, s immár az ő nevéhez fűződik a legtöbb gól az UEFA-kupa/Európa Liga történetében egy idényen belül: az eddigi csúcsot Jürgen Klinsmann, a Bayern München csatára tartotta, aki az 1995/96-os szezonban 15-ször volt eredményes. Andre Villas-Boas, az FC Porto vezetőedzője viszont épp az EL megnyerésével döntene rekordot, ugyanis 33 évesen és 213 naposan emelhetné magasba a trófeát, ezzel ő lenne minden idők legfiatalabb trénere, aki európai kupát nyer. „Szeretnénk csodálatosan zárni a szezont – mondta a korábban José Mourinho segítőjeként dolgozó szakvezető. – Nem változtatunk a játékstílusunkon, akármi is történjen: ezúttal is mi akarjuk majd birtokolni a labdát, és lehetőségeket szeretnénk kialakítani. Inkább becsülettel veszítünk, minthogy meghazudtoljuk önmagunkat. Egy európai kupafinálénak a szép futballról kell szólnia, nem lehet unalmas.” Villas-Boas egyébként triplázhat, ha a már megszerzett bajnoki arany mellé megnyeri az EL-döntőt, és legyőzi csapatával a Vitória de Guimaraest a Portugál Kupa vasárnapi fináléjában.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!