Hirdetés

Lindqvist marad a Brassói Corona trénere, leigazolták Molnár Zsoltot

Kjell Greg Lindqvist marad a Brassói Corona jégkorongcsapatának edzője a következő két szezonban is, a Román Kupa-győztes klub ugyanis meghosszabbította a svéd szakvezető szerződését.

Boros Miklós

2013. április 23., 17:232013. április 23., 17:23

2013. április 23., 17:402013. április 23., 17:40

A második számú hazai trófea mellett a sárga-fekete csapata idén – az előző két szezonhoz hasonlóan – döntőt játszott a román bajnokságban és az ötödik helyen zárt a MOL Ligában. Amint Olti-Pasca Zoltán, a hokiszakosztály egyik vezetője a Jégkorongblog.hu portálnak elmondta: az edző szabad kezet kapott a 2013–2014-es szezon játékoskeretének kialakításában. A klub vezetése erősebb és fiatalabb csapattal szeretne nekivágni a következő idénynek, amelyben már a bajnoki cím és a Mol Liga-elődöntő elérése a cél. A bérköltségeket ugyanakkor csökkenteni kívánják, a játékosok motiválását pedig prémiumrendszer segítségével szeretnék megoldani.

A 47 éves Lindquist egy éve dolgozik Brassóban, de az azt megelőző szezonban is a Mol Liga egyik csapatának, a Miskolci Jegesmedvéknek az edzője volt. Tréner pályafutását a svéd Väsby IK-nál kezdte 1990-ben, majd a Wisby Islanders és a Kristianstads, a norvég Trondheim, a német VER Selb, az olasz Appiano, valamint az osztrák EHC Bregenzerwald, EC Salzburg, Dornbirner EC, VEU Feldkirch, Kapfenberger SV és ATSE Graz trénere volt.

A Corona ugyan csak a jövő hétre ígért tájékoztatást a keret összetételéről, az azonban már biztos, hogy leigazolják Molnár Zsoltot, a Csíkszeredai HSC válogatott csatárát. A bajnokcsapat kedden hivatalosan is bejelentette, hogy a döntőben 5 gólt és 4 gólpasszt jegyző, 26 éves hokis a riválishoz szerződik. „Elsősorban meg szeretném köszönni a szurkolóknak, a csapatnak, illetve a vezetőségnek az elmúlt éveket. Sok szép pillanatot, illetve kudarcot éltünk át együtt. Nagyon jól telt, nagyon jól éreztem magam a csapatnál. Meghoztam ezt a döntést. Ezt vállalom – nyilatkozta búcsúzóul Molnár. – Nem valaki miatt megyek el a csapattól, hanem magamért. Nincs semmilyen tüske bennem.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
Hirdetés