
Hazai pályán kezdi hivatalos mérkőzéseinek sorát a Marosvásárhelyi ASA élvonalbeli labdarúgócsapata a 2014-2015-ös kiírásban. A másfél hét múlva esedékes bajnoki rajt előtt az idény a Ligakupával startol, amelynek selejtezőkörében szerda este a CSMS Iaşi csapatát fogadják Adrian Falub tanítványai.
2014. július 15., 16:082014. július 15., 16:08
A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) az elmúlt szezonban döntött úgy, hogy hosszú idő után újra létrehozza második számú kupasorozatát, a Ligakupát, amely több európai ország labdarúgó-bajnokságának menetrendjében is szerepel.
A sorozat létjogosultságával kapcsolatban Gino Iorgulescu, a LPF elnöke keddi sajtótájékoztatóján az edzéslehetőséget és az anyagi vonzatot is kiemelte. „A Ligakupát komolyan kell venni, mert remek edzéslehetőség a játékosoknak. Európában mindenhol háromnaponként játszanak. Emellett a sorozat azért kell hogy érdekelje a klubokat, mert pénzt hoz majd nekik\" – magyarázta Iorgulescu.
A Marosvásárhelyi ASA-nak az élvonalba frissen feljutóként selejtezőt kell vívnia a másodosztály első csoportjának győztesével, a CSMS Iaşi-sal. A selejtező másik mérkőzésén a Bukaresti Rapid a vendég CSU Craiovával csatázik a főtáblára kerülésért – a párharcokat a Liga 2-es csoportok második helyezettjeinek otthonában rendezik.
A Ligakupa nyolcaddöntőjének mezőnye tehát a Liga 1 14 csapatából és a selejtezőből a továbbjutást kiharcoló két együttesből alakul ki. Amennyiben a vásárhelyi együttes – amely minden bizonnyal tartalékosan áll fel, hiszen az első számú csapat Angliában edzőtáborozik – szerda este legyőzi a CSMS Iaşi-t, a nyolcaddöntőben július 20-án, vasárnap, szintén hazai pályán a Kolozsvári CFR ellen játszik a negyeddöntőért.
Ligakupa, selejtezők, szerda: Marosvásárhelyi ASA–CSMS Iaşi (Look Plus, 21.00), Bukaresti Rapid–CSU Craiova (Look Tv, 18.00).
A nyolcaddöntő programja, péntek: Konstancai Viitorul–FC Botoşani (Look Plus, 18.00), Brassói FC–Astra Giurgiu (Look Plus, 21.00).
Szombat: Galaci Oţelul–Ceahlăul Piatra Neamţ (Look Tv, 18.00), Rapid/CSU Craiova–Bukaresti Steaua (Look Tv, 21.00).
Vasárnap: ASA/CSMS Iaşi–Kolozsvári CFR (Look Tv), Kolozsvári U–Peotrolul Ploieşti (Look Tv).
Hétfő: Medgyesi Gaz Metan–Pandurii Târgu Jiu (Look Tv, 18.00), Concordia Chiajna–Bukaresti Dinamo (Look Tv, 21.00).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!