Hirdetés

Liga 1: érdekességek és tények bő félúton

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Több meglepetéssel is szolgált a Liga 1 2010/2011-es szezonjának bő első fele, az idén megrendezett 18 forduló. A nem várt fejlemények közül kiemelkedik a címvédő Kolozsvári CFR botladozása, illetve az éllovas Galaci Oţelul szárnyalása.

Páva Adorján

2010. december 09., 10:132010. december 09., 10:13

Tucatnyi pont a Galac és a CFR között

Az elmúlt három évben 7 trófeát begyűjtő kolozsvári vasutascsapat a Craiova elleni idegenbeli döntetlennel kezdte a jelenlegi idényt, majd legyőzte a Brăneşti-et. Ezután azonban három nyeretlen meccs következett – a jelenleg sereghajtó Sportul 3-0-ra ütötte ki a címvédőt –, és a Pandurii legyőzése sem adott lendületet, ugyanis ezután újabb három csalódást keltő eredményt jegyeztek a Gépész utcaiak. A hullámzó teljesítmény megmaradt a Brassó kiütésével, majd a Vasluitól kapott 5 góllal zárult következő két fordulóban is, ám a 12. körtől annyiban kiegyensúlyozottabbá vált az idényt Andrea Mandorlini irányítása alatt kezdő, majd Sorin Cârţuval folytató, végül pedig Alin Minteuan segédedzőre bízott vasutascsapat, hogy az utolsó 7 idei bajnoki meccsét veretlenül zárta.

A 27 pont (7 győzelem, 6 döntetlen, 5 vereség) azonban csak a 8. helyre elég. Rúgott gólok tekintetében jól áll a CFR – a 30 találattal holtversenyben a második legeredményesebb csapat –, ám a 24 kapott gól szinte mindent elmond a kolozsváriak idei teljesítményéről, főleg annak tudatában, hogy az elmúlt idényt összesen 23 kapott góllal nyerték meg. A csapat legeredményesebbje a 7 gólt lövő Traoré, őt az eddig 5-ször eredményes De Zerbi követi.

A bajnoki címről tovább álmodozó CFR-t 12 pont választja el az éllovastól, amely nagy meglepetésre a Galaci Oţelul. Dorinel Munteanu együttese már a bajnokság elején éreztette, hogy jó formában van: az első négy fordulóban 10 pontot gyűjtött úgy, hogy gólt sem kapott. A következő három körben kétszer alulmaradtak a galaciak, ám a Vasluitól elszenvedett kiütéses vereség (4-0) annyira felrázta őket, hogy a hátralévő 11 meccséből csupán egyet vesztettek el – ezt épp a jelenleg második Temesvár ellenében, ám a botlás simán belefért, hiszen így is 5 pont a 39 pontos (12-3-3) Oţelul előnye a bánságiakkal szemben. Dorinel Munteanu csapata 11 fordulója letaszíthatatlan az első helyről. A legtöbb győzelemmel rendelkező együttes csapatjátékának erejét jelzi, hogy legeredményesebb játékosuk, Marius Pena csupán 4 gólt szerzett. A gárda 23 találatát 11-en szerezték, közülük 8-an legalább kétszer találtak be az ellenfelek kapujába.

A Galac legfőbb üldözője, a Temesvár – akárcsak a CFR – 30-szor vette be a riválisok kapuját, és a 21 kapott gól ellenére veretlenül zárta az évet. A 18 meccsből azonban 10-et döntetlenre zárt – a Liga 1-es csapatok közül a legtöbbet –, ez pedig a második helyre elég a Béga-parti klubnak, amely a veretlenség megőrzése ellenére megköszönte Cosmin Contra edzői munkáját, és új trénert keres. A temesváriak nem csak a döntetlenek terén vezetik a Liga 1-es statisztikákat: a 18 meccsből 16-on betaláltak, ez pedig szintén rekordnak számít. A csapat házi gólkirálya a 9 találatot jegyző Zicu, aki ezzel holtversenyben a második helyen áll a góllövőlistán – a rapidos Herea és a medgyesi Eric ugyanennyiszer talált be, őket csak a Steaua színeiben 13 gólt lőtt Stancu előzi meg.

A kanadai táblázaton már Eric vezet 9 góljával és 7 gólpasszával. Csapata, a Szászmedgyesi Gaz Metan a Galachoz hasonlóan a bajnokság meglepetéscsapatának számít, hiszen – legjobb erdélyi együttesként – a nemzetközi kupaszereplést érő ötödik helyen áll. Cristian Pustai együttese – amely az „idegenbeli táblázatot” 15 ponttal vezeti – 30 pontot gyűjtött (8-6-4), és csak két pont választja el a dobogó utolsó fokától, amelyet jelenleg a Vaslui foglal el, azaz az elmúlt idény végéhez hasonlóan bukaresti csapatok most sincsenek az első három helyen. A fővárosiak közül a legjobban a  30 ponttal negyedik Rapid áll. A vasutasok leginkább védelmüknek köszönhetően szerepelnek jól: eddig csupán 12 gólt kaptak, a legkevesebbet a Liga 1-es csapatok közül. Szintén egyedülálló, hogy eddigi 18 meccsükből 10-et kapott gól nélkül zártak.

Kettészakadt mezőny

A 29-29 pontos Dinamo – amelynek mérkőzésein esett eddig a legtöbb gól, szám szerint 71, illetve a piros-fehérek által eddig lőtt 40 gól is csúcsnak számít – és a Steaua a 6., illetve a 7. helyen áll, két ponttal megelőzve a 8. CFR-t. Itt meg is lehet húzni a élboly alatti vonalat, hiszen a 9. Astra 6 pontos lemaradással követi a címvédőt. A táblázat második fele egy az egyben a kiesés elkerüléséért vívott harcok csataterének nevezhető, hiszen a 21 pontos Astrát mindössze 3 pont választja el a 15. Brăneşti-től.

A két említett csapat között található a maradék négy erdélyi együttes, a Besztercei Gloria, a Brassói FC, a Marosvásárhelyi FCM és a Kolozsvári U – utóbbi játékosai 62 sárga és 6 piros lapot kaptak, így az egyetemistacsapat számít a legdurvább Liga 1-es együttesnek. Mindegyikük 20-20 ponttal rendelkezik, akárcsak a Craiovai U, amely az alsóház egyetlen pozitív gólkülönbséggel rendelkező csapata. A nézőszámot tekintve a Craiova meccseire kíváncsiak a legtöbben: átlagosan 25 252-en szurkoltak az oltyán csapatnak, miközben a Liga 1 átlaga 5019 néző meccsenként. Az utolsó négy helyezett közül a Brăneşti mellett a Pandurii és az Urziceni is 18 ponttal rendelkezik, a 10 ponttal sereghajtó Sportul leszakadt a mezőnytől.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés