
A Bukaresti Steaua CSM edzőjeként vereséggel távozott Kolozsvárról Niksa Bavcevic, az U-BT Mobitelco kosárlabdacsapatát tavaly irányító szakember.
2013. december 17., 15:302013. december 17., 15:30
A Kolozsvári U-BT Mobitelco kosárlabdacsapata 79:74-re nyert a Bukaresti Steaua CSM ellen a férfi Nemzeti Liga 12. fordulójának zárómérkőzésén. Az előző fordulóban mindkét együttes vereséggel hagyta el a játékteret: a kolozsváriak a Maros KK vendégeként, a Steaua hazai pályán az Energia Rovinari-tól kapott ki. Utóbbi vereség miatt a fővárosi gárdát eddig irányító Mladen Jojic lemondott, a kispadra pedig az ifjúsági csapatok felkészítésével foglalkozó Niksa Bavcevic érkezett.
A horvát szakember számára nem ismeretlen a román bajnokság, a 2010–2011-es szezonban – szintén a Steaua együttesével – bronzérmet szerzett a Nemzeti Ligában és döntőt játszott a Román Kupában. Tavaly pedig a Kolozsvári U-BT Mobitelco együttesét irányította.
Második bemutatkozására éppen Kolozsváron került sor. A 12. forduló rangadóján a hazai csapat szinte végig vezetett, a hajrában mégis figyelnie kellett. A harmadik negyedben 59:44 is állt az eredményjelzőn, de a Mobitelco túl korán engedett ki. A vendégek Bozo Djurasovic vezetésével három pontra közelítettek, de a dupla-duplát jegyző Branko Csuics (14 pont és 10 gólpassz) és a csapatkapitány Mihai Silvăşan kosaraival a hazaiak visszaverték a támadást.
„Nagyon nehéz mérkőzés volt, tudtuk, hogy Bavcevic ki fog találni valamit ellenünk. Győztünk és ez a lényeg, volt néhány kihagyásunk, de összességében kontroll alatt tartottuk a mérkőzést” – értékelte csapata teljesítményét Dorin Pintea, a hazaiak trénere.
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
szóljon hozzá!