Hirdetés

Legyőzhetetlen Tîrgovişte

Nyeretlenül vesztette el a bajnoki döntőt az Aradi ICIM női kosárlabdacsapata: a partiumiak a két idegenbeli vereség után kedd este hazai pályán is alulmaradtak a Tîrgoviştei MCM-mel szemben (65:57), így a Dîmboviţa megyeiek „söpréssel” védték meg bajnoki címüket.

Páva Adorján

2010. május 20., 09:422010. május 20., 09:42

Pedig a finálé harmadik meccsén villámrajtot vett az ICIM: 14:4-re elhúzott. Ezután azonban 10 perces „csend” következett, miközben a vendégek átvették a vezetést, és többé már nem adták ki kezükből az irányítást.

„Csak gratulálni tudok a Tîrgoviştének, de a mi játékosainkat is dicséret érdemli, hiszen minden tőlük telhetőt megtettek. Meccsről meccsre jobban játszottunk, és ez biztató jel a következő szezonra nézve” – nyilatkozta a meccs után Stacey Nolan, az ICIM trénere.

A másik oldalon Cătălin Tănase vezetőedző jelezte, biztos volt benne, hogy 3-0-ra nyerik meg a párharcot, és arra sem számított, hogy az aradiak egyáltalán megszoríthatják őket. „Az utolsó meccs elején megijesztettek minket, hiszen nagyon motiváltan kezdtek, de a folytatásban bebizonyosodott, a jó csapatjátékunk hatékonyabb, mint az ellenfél egyéni megvalósításai.

Az idei célkitűzéseket csak részben teljesítettük, de ha biztosított lesz a folytonosság a csapatnál, akkor jövőre a nemzetközi porondon is jobban teljesítünk” – fogalmazott klubja honlapjának a bajnok trénere. Cătălin Tănase csapata – amely idén a Román Kupában is diadalmaskodott – a FIBA Eurokupa megnyerését is célul tűzte ki, ám a negyeddöntőben alulmaradt a Dinamo Kurszkkal szemben, ezt pedig csalódásként élték meg Tîrgoviştén, még akkor is, ha ezzel a romániai női kosárlabda legjobb nemzetközi eredményét jegyezték.

Brosovszky ismét legyőzte aradi nevelőcsapatát

Az aradi születésű, jelenleg a Tîrgoviştét erősítő Brosovszky Mónika – akit nemrég az évtized legjobb női kosárlabdázójává választottak Romániában – annak örült, hogy a döntő harmadik meccse izgalmasabban alakult, mint a két korábbi (92:55, 78:54). „Az utolsó meccs szorosabb volt, mint a többi, és ez jobb is így, hiszen egy döntőből nem hiányozhat az izgalom, illetve egy siker sokkal értékesebb, ha keményen meg kell dolgozni érte” – mondta a 36 éves Brosovszky Mónika, aki korábban az ICIM mellett a DKSK Miskolc, a Cajacanarias Las Palmas és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi BC-ben is játszott, a román válogatottban pedig már több mint 250-szer szerepelt.

Brosovszky Mónika – aki a neves aradi futballista, Brosovszky László lánya, illetve a Tîrgoviştei MCM tiszteletbeli elnöke, Gabriel Boriga felesége – harmadik bajnoki címét nyerte meg jelenlegi klubjával, és az Aradon begyűjtött két aranyérmével együtt már öt román bajnoki elsőséggel büszkélkedik. A Tîrgovişte már 9 bajnoki címnél tart (1995, 1996, 2002, 2003, 2004, 2005, 2007, 2009, 2010), és ezzel kéthossznyira meglépett a 7-szeres aranyérmes ICIM-től (1994, 1998, 1999, 2000, 2001, 2006, 2008). Az idei két döntős 1994 óta osztozik a bajnoki címeken – az egyetlen kivételt az 1997-es év képezi, amikor is a Bukaresti ACRO hódította el a trófeát. A román női kosárlabda-bajnokság örökranglistáját ezzel együtt a 14-szeres győztes, utoljára 1993-ban diadalmaskodó Kolozsvári U vezeti.

Bronzérmes a Sepsi BC

A két élcsapat különharcába az elmúlt két évben a Sepsi BC szólt bele, ám tavaly a háromszékiek a Tîrgoviştével, 2008-ban pedig az ICIM-mel szemben is alulmaradtak a bajnoki döntőben. A kétszeres ezüstérmes háromszékiek most bronzéremmel vigasztalódtak: az ICIM ellen elvesztett elődöntős párharc után a kisdöntőben otthon 76:74-re, a kedd esti második, idegenbeli meccsen pedig 77:64-re győzték le a Szatmárnémeti VSK-t. A Sepsi BC ezzel visszavágott a szatmári lányoknak a Román Kupa idei elődöntőjében elszenvedett vereségért. A háromszékiek a kupasorozatban is bronzérmesek lettek, míg a Szatmárnémeti a Tîrgovişte ellen elbukott döntő után az ezüstérmeket kapta meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés