Hirdetés

Leégett a Videoton Podgoricában

Utolsó perces büntetővel esett ki a Videoton csapata a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében, miközben a Honvéd a nap legnagyobb különbségű győzelmét aratta szintén montenegrói ellenfelélle szemben. Kettős győzelemmel ment tovább az Astra Giurgiu is.

Boros Miklós

2013. július 12., 13:092013. július 12., 13:09

2013. július 12., 13:112013. július 12., 13:11

Negyvenöt éve nem lőtt kilenc gólt magyar európai kupamérkőzésen, utoljára 1968-ban sikerült ez az Újpestnek a görög Arisz Szaloniki ellen (9-1), Kilenc gólos különbséggel pedig még sosem győzött magyar együttes, az idegenben is 4-1-re nyerő Honvéd azonban tetszése szerint érte el találatait a montenegrói bronzérmes Cselik ellen, amely viszont egyszer sem találta el a kispestiek kapuját. A Videoton viszont nagyon passzívan játszott Podgoricában, csak 2-1-es előnye megőrzésével törődött, ám a ráadás-percekben Szolnoki kezezése után büntetőhöz jutott a Mladoszt, és Knezevics be is lőtte a továbbjutást érő gólt.

Az Astra Giurgiura ugyan csak 2000 néző volt kíváncsi a bukaresti Nemzeti Arénában, de az EL-újonc szurkolók nélkül is újra megverte a szlovén Domzalét.Az első félidőben még Lung kapus bravúrjai segítették ki az Astrát, de szünet után 12 perc alatt eldőlt a mérkőzés és a továbbjutás sorsa. A párharc során egyetlen új igazolás sem szerepelt a giurgiui csapatban, kizárólag a tavalyi szezonban is ott játszó futballisták léptek pályára.

Európa Liga, 1. selejtező-forduló, visszavágók:
Mladoszt Podgorica (montenegrói)–Videoton 1-0 (Knezevics 90+2. – 11-esből)
Továbbjutott a Mladoszt, 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal.
Budapest Honvéd–Cselik Nikszics (montenegrói) 9-0 (Holender 14., Diaby 23., Diarra 36., Délczeg 49. – 11-esből, Testardi 66., 75., 87. – az elsőt 11-esből, Alcibiade 67., Kozma 81.)
Továbbjutott a Honvéd 13-1-es összesítéssel.
Astra Giurgiu–NK Domzale 2-0 (Dobrovoljic 50. – öngól, Bukari 62.)
Továbbjutott az Astra 3-0-ás összesítéssel.

A 2. selejtezőkör magyar és román érdekeltségű párosításai
Astra–Omonia Nicosia (ciprusi)
Petrolul Ploieşti–Vikingur Göta (feröeri)
Levadia Talli (észt)–Pandurii Târgu Jiu
Vojvodina (szerb)–Honvéd
Strömsgodset IF (norvég)–Debreceni VSC
Az első mérkőzéseket július 18-án, a visszavágókat 25-én rendezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés