2011. május 11., 09:562011. május 11., 09:56
A szezon felénél azonban két új játékost szerződtettek, Clevin Hannahot és Jonathan Huffmant. „Ha ezzel a csapattal tudtunk volna indulni szezon elejétől, nem kellett volna a végén ennyire izgulni a bennmaradásért” – mutatott rá Lászlófy. A tréner mégis úgy véli, a Poli Iaşi elleni sorsdöntő, 3-2-re megnyert párharc végén céljaikat sikerült elérni, miközben kivívták a közönség – egy kezdő csapatnak járó – elismerését. A játékosokra kitérve, Lászlófy Botond Clevin Hannah, valamint Yamene Coleman teljesítményét emelte ki, emellett szerinte Levi Levine csapatösszetartó ereje is nagyot lendített a teljesítményen. „Van, aki támadásban, van, aki védekezésben teljesített jobban.
A támadás látványosabb, és most Enrico Tucker jut eszembe, aki közönségkedvenc, azonban a pálya másik felén nyújtott játékát látva gyakran ősz hajszálaink nőttek ki miatta” – fogalmazott nevetve az edző. A hazai játékosok közül is volt, aki fejlődött, például Samoilă Zoltán és Bíró Ferenc. „Aki dolgozik, és látszik rajta az igyekezet, arra a jövőben is számítunk” – összegzett Lászlófy. A külföldi játékosok helyzete bonyolultabb, hiszen egyelőre ismeretlenek a szándékaik, illetve az is, hogy anyagiakban mennyi terhet róna megtartásuk a szponzorokra. „Mindenképp szeretnénk előrelépni, és úgy igazolni, hogy már a szezon elejétől olyan csapatunk legyen, amivel jobb eredményre leszünk képesek – fogalmazott Lászlófy. – Az első évben megismertük az ellenfelek, a bírók stílusát, és ha a saját munkánkból is le tudjuk vonni a megfelelő következtetéseket, tovább fejlődhetünk.”
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!