2008. december 15., 09:542008. december 15., 09:54
A székelyudvarhelyi születésű szakember tanítványai 1-1-es döntetlent játszottak a listavezetővel, de sokáig vezettek is a meccsen. A negyedik helyen álló csapat trénere fiatal játékosainak fejlődését tartja az egyik legfontosabb dolognak. „Nehéz úgy előre tervezni, hogy nem szerzel elég pontot a bajnokságban – mondta László Csaba, aki korábban Uganda szövetségi kapitánya volt. – Stabil helyet kell elfoglalnunk a tabellán, és addig nem is érdemes arról beszélni, hogy milyen játékosok érkezhetnek, mivel így a futballisták talán nem is szívesen igazolnának hozzánk.
Az Arsenal nem nagy sztárokat vásárol, hanem kiváló labdarúgókat nevel. Én sem szeretném, ha nagy nevű játékosok jönnének a csapatához. A legfontosabb a fiatalok fejlődése.” László Csaba legfőbb célja, hogy az együttes a felsőházban, az első hatban végezzen – Skóciából az első négy helyezett és a kupagyőztes is indulhat a nemzetközi kupában.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.