Hirdetés

Kupasorozatot választottak

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A következő idényben is a Közép-európai Ligában próbál szerencsét a nemzetközi porondon a Kolozsvári U Mobitelco férfi kosárlabdacsapata. A román bajnoki döntőben a címvédő Ploieşti-i CSU-val szemben alulmaradó erdélyi együttes az elmúlt idényben először vett részt a Közép-európai Ligában, és ebben a sorozatban is egészen a döntőig menetelt, ráadásul a négyes döntőt hazai pályán rendezte meg. A kolozsváriak végül elbukták a finálét a cseh Novy Jicin ellenében.

Páva Adorján

2010. június 30., 10:082010. június 30., 10:08

„Úgy döntöttünk, hogy ismét a Közép-európai Ligában indulunk a nemzetközi porondon. Ismét szeretnénk legalább a döntőbe jutni, akárcsak februárban” – fogalmazott Mircea Cristescu ügyvezető elnök. Az már eldőlt, hogy az U Mobitelco a jövő idényben is számíthat Branko Csuicsra, akivel szerződést hosszabbított a klub, akárcsak Kyndall Dykes-szal, Zoran Krsztanoviccsal, Rob Thomsonnal, David Lawrence-szel és Paul Chetreanuval.

A romániai férficsapatok közül 8 együttes indulhat az európai kupasorozatokban, ám a végleges lista csak később áll össze – a klubok indulása ezek anyagi helyzetétől is nagyban függ. A bajnoki negyedik helyezett Temesvári Elba és a rájátszás első körében búcsúzott Marosvásárhelyi Maros BC már jelezte, hogy a Balkán Ligában szeretne szerepelni. Ebben a sorozatban a tervek szerint 7 ország (Románia, Bulgária, Macedónia, Szerbia, Montenegró, Horvátország és Bosznia-Hercegovina) 12 csapata vesz részt. Ám a Balkán Liga következő szezonjában már csak azok a csapatok indulhatnak, amelyek „zöld jelzést kapnak” Shay Shtrikstől, a sorozat sportigazgatójától. A sportvezető ugyanis minden jelentkezőt személyesen meglátogat, hogy bebizonyosodjon, a klubok valóban megfelelnek az indulás feltételeinek. Ezt a szűrőt éppen két romániai együttes korábbi esete miatt vezették be: két évvel ezelőtt az Elba az utolsó pillanatban visszalépett, mivel nem tudta kifizetni a 10 ezer eurós jelentkezési díjat, míg az elmúlt idényben a Szászmedgyesi Gaz Metant kizárták, mert – miután két meccsen sem tartotta be a nem európai játékosok szerepeltetésére vonatkozó számbeli megszorítást – nem fizetett ki egy pénzbüntetést.

A bajnok Ploieşti-i CSU Asesoft nagy valószínűséggel – meghívásos alapon – a második legrangosabb európai kupasorozatban, az Eurokupában fog szerepelni. A női csapatok közül 6 szerepelhet a nemzetközi porondon, ha megfelelnek az indulási feltételeknek: a bajnok Tîrgoviştei MCM, az ezüstérmes Aradi ICIM, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi BC és a Szatmárnémeti VSK az Eurokupában, míg a Craiova és az Alexandria a Közép-európai Ligában indulhat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés