Hirdetés

Közép-európai Liga: Gyulafehérváron nyert az ICIM

Izgalmas végjátékban, Brosovszky Mónika utolsó percben dobott triplájával az Aradi ICIM női kosárlabdacsapata nyerte az erdélyi rangadót a Közép-európai Liga (CEWL) harmadik fordulójában.

Nagy-Méhész Tünde

2013. november 28., 15:372013. november 28., 15:37

A 2013-2014-es szezonban továbbra is veretlen az Aradi ICIM női kosárlabdacsapata, amely szerdán 75:72-re nyert a Gyulafehérvári CSU otthonában az idén csupán öt csapatot felvonultató Közép-európai Liga harmadik fordulójában. José Araujo tanítványai ezzel 11 mérkőzésből megannyi győzelemmel rendelkeznek.

A gyulafehérvári összecsapást a bajnoki és CEWL-címvédő ICIM kezdte jobban, az első negyedben szerzett nyolcpontos előnyből ötöt a szünetre is megtartott. A hazai közönség támogatását is élvező Gyulafehérvár a folytatásban tovább csökkentette hátrányát, sőt a mérkőzés vége előtt két perccel 70:66-ra már a CSU vezetett. Az aradiak portugál mestere azonnal időt kért, Laura Bloomfield és Monica Engelman pedig – végrehajtva az utasításokat – egyenlített. A hajrában Brosovszky Mónika távolról volt eredményes, míg hazai oldalon kimaradtak a büntetők, így 75:72-re a vendégek nyertek.

A mérkőzést követően Jose Araujo elégedetten nyilatkozott: „Az első negyedben nagyon jó volt a védelmünk, aztán kiestünk egy kicsit a ritmusból és a hazaiak kiegyenlítettek. A legfontosabb, hogy a végén jól reagáltunk és nyertünk.” A tréner azt is kiemelte, mivel csapata favoritként van kezelve, mindenki őket akarja legyőzni, ezért továbbra is komolyan kell készülni.

Női Közép-európai Liga, 3. forduló: Gyulafehérvári CSU–Aradi ICIM 72:75, Piestanske Cajky–Valosun Brno 73:57. Az állás: 1. Gyulafehérvári CSU 5 pont/3 mérkőzés, 2. Aradi ICIM 4/2, 3. Flying Foxes Bécs 3/2, 4. Piestanke 3/2, 5. Brno 3/3.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés