
Egy győzelemnyire áll az újabb címvédéstől a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata, miután kétszer legyőzte a vendég Steauát az országos bajnokság döntőjében.
2014. április 17., 14:412014. április 17., 14:41
2014. április 17., 16:352014. április 17., 16:35
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé első, keddi összecsapása kiegyensúlyozottan kezdődött, olyannyira, hogy a bukarestiek a második negyedet még egygólos előnnyel zárták. A szünet után viszont már érvényesült a papírforma, és a házigazdák 9-6-os végeredménnyel pipálták ki az első meccset.
Dorin Costrăş Körös-parti legénysége a szerdai második találkozót nem bízta a véletlenre, és már az első negyedben megúszott az ellenféltől. Ezúttal viszont a harmadik negyed okozott némi izgalmat, a váradiak ugyanis sorra hagyták ki helyzeteiket, miközben a Steaua folyamatosan dolgozta le hátrányát. A hajrára azonban ismét felélénkült a hazai gárda, és a fővárosból érkezett „ellendrukkerek” hangoskodása közepette 11-7-re nyertek.
Gheorghe Duncă, a VSK tapasztalt pólósa szerint a „hihetetlenül jó kezdés” utáni lazaságukra majdnem ráfizettek, de jobb erőnlétük és tapasztalatuk végül megmutatkozott, és eldöntötte a találkozót.
„Már korábban is mondtam, hogy az első három mérkőzésen dűlőre akarjuk vinni az ügyet. A soron következő bukaresti összecsapás biztos nagyon nehéz lesz, élet-halál harcot fogunk folytatni a bajnoki címért, de maximálisan fogunk összpontosítani ahhoz, hogy lezárjuk a párharcot” – vetítette elő a fővárosi csatát.
Duncă elismerte, hogy a Steaua fejlődött az elmúlt évek alatt, szponzoruk is van, de meglátása, hogy a Várad sem tétlenkedett. „Mi sem ültünk és ülünk ölbe tett kézzel és remélem, hogy ez a továbbiakban is így marad” – magyarázta.
A csalódott steauások edzője, Ionuţ Angelescu ugyanakkor a játékvezetést okolta a kudarcért. „A VSK agresszív játéka nem volt ugyanúgy büntetve, mint a miénk, nálunk befújt a bíró. Aggaszt, hogy nem engedtek minket közel kerülni” – panaszkodott a mérkőzés után.
Örült viszont annak, hogy tanítványai szerdán már nagyobb lendülettel játszottak és többnyire sikerült betartsák az előre megbeszélt stratégiát, ezért a kétmeccses hátrány dacára is lát esélyt a fordításra. „Miért ne lenne esélyünk? A fiúk egyre jobban játszanak, küzdeni fogunk a végsőkig” – szögezte le.
A folytatásban – április 26-án és, ha szükséges, 27-én – már Bukarestben küzdenek a csapatok, ahol a VSK-nak csupán egyetlen sikert kell elérnie ahhoz, hogy sorozatban nyolcadik bajnoki címét ünnepelje.
Ezzel szemben a bronzért és az ötödik helyért zajló küzdelem kiegyensúlyozottabban alakul, két találkozó után 1-1 az állás a Dinamo és a Sportul Studenţesc, illetve a Nagyváradi Crişul és az Arad között. Előbbi párharc első mérkőzését még a Dinamo nyerte 9-6-ra, szerdán viszont 4-3-as végeredménnyel az „egyetemisták” kerekedtek felül. Hazai közönsége előtt a Crişul kedden még 12-3-ra iskolázta le a Maros-partiakat, ám másnap már nagyon szoros csatában maradt alul 12-11-re.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!