Hirdetés

Kosárlabda: Szatmári vereség a női döntőben

Egy lépésre került a női kosárlabda-bajnoki címtől az Aradi ICIM csapata, miután vasárnap délután a döntő harmadik mérkőzésén, hazai pályán 71:63-ra legyőzte a Szatmárnémeti VSK együttesét.

Boros Miklós

2011. április 18., 08:532011. április 18., 08:53

A védelmek nyerték az első negyedet, mindkét félnek rettenetesen meg kellett küzdenie a pontokért, az első percekben inkább a személyi hibákat gyűjtögették a játékosok. Öt perc alatt csupán ugyanannyi pont született (2:3), aztán beállt az előző meccset sérülés miatt kihagyó Brosovszky Mónika, bevágott két triplát, és az Arad 13:9-re megugrott. A szatmáriak viszont kiegyenlítettek az első szünetig, bár 9 büntetőjükből csupán egyet tudtak bedobni.

A második negyedben tovább ritkultak a kosarak, a védelmek gyakran kergették időzavarba a támadó csapatot. Az ICIM újabb három triplát dobott, kétpontost viszont csak egyet, míg a VSK főként betörésekkel próbálkozott, és jól használta ki, hogy sikerült támadó lepattanókat is szereznie.

A második félidőben már beindult rendesen a pontgyártás, elsősorban az amerikai légiósok egyéni akcióiból. Előbb a szatmári Latoya Drake dobott két duplát, aztán jött Cherrise Graham, és hátára vette Aradot: háromszor is betalált a hárompontos vonal mögül, majd lerohanásból dobott kosarat és harcolt ki bónusz büntetőt, csapata pedig 9 pontos előnnyel (49:40) kezdhette a zárónegyedet. Amelyben Drake és Anita Teilane feltámasztotta a szatmári reményeket (54:43 a 36. percben), de a hajrában a tarthatatlan Graham betörésből és büntetőkből, Brosovszky pedig egy triplával bebiztosította az ICIM sikerét. A párharc állása így 2-1 az Arad javára, a negyedik mérkőzést ma 18 órától rendezik Aradon.

Aradi ICIM–Szatmárnémeti VSK 71:63 (14:14, 11:11, 24:15, 22:23). Pontszerzők: Graham 29 (4x3), Brosovszky 11 (3), Toma 9, Szavics 6, Mészáros A. 5, Ciocan 4 (1), Drăgoescu 4 (1), Roberson 3, illetve Teilane 14, Drake 14, Mehmedics 13, Cl. Pop 11 (1), Bjork 7 (1), Orosz 2, Mészáros 2.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés