2011. április 21., 09:122011. április 21., 09:12
A bukaresti csapat ráadásul a két szoros hazai csata után idegenben jóval simábban nyert (98:87), a 6. perctől kezdve folyamatosan vezetve. A vendégek leginkább lepattanószerzésben (42-22) és a büntetők terén múlták felül a hazaiakat, a vásárhelyiek 23 szabaddobásukból csak 12-t értékesítettek, míg a Steaua 13-ból csupán kettőt hagyott ki. A meccs legjobbja a 23 pontos Josh Jackson volt, aki 6 kísérletből dobott 5 triplát, mellette a Virgil Stănescu (19 pont, 8 lepattanó), Virgil Căruţaşu (18, 12) centerpáros emelkedett ki a fővárosiaknál. Vásárhelyi oldalon a légiósokra nem lehetett panasz (Forte 21, Mladenovics 19, Straight 19, Cooley 16 pont), a hazai kosarasok viszont együttesen dobtak 12-t. Sikerével a Steaua bejutott az elődöntőbe, ahol a címvédő Ploieşti lesz az ellenfele, míg a Maros KK számára véget ért a szezon, mivel a kiesők számára nem rendeznek helyosztókat. A vásárhelyiek így az alapszakaszban elért 5. helyen zárják az idényt. A legjobb négy mellett az utolsó négy folytatja még a bajnokságot, az ő párharcaik vesztesei esnek majd ki az A osztályból.
| Egy nappal a 2010/2011-es idény lezárása után a Nagyváradi VSK edzője, Cristian Achim bejelentette, hogy a következő szezonban is a hatodik helyen zárt csapatnál marad. A 2010-ben az év legjobb román edzőjének választott szakember másfél éve dolgozik Nagyváradon. „Ez egy nagyon sikeres szezon volt számunkra. Köszönet illeti a játékosokat, hiszen nincsenek nagy sztárok vagy kiemelkedő tehetségek közöttük, de a komolyság és az elvégzett munka miatt számomra ők a legjobbak” – értékelt Achim, hozzátéve, hogy a váradi közönségnek is jelentős szerepe van abban, hogy meghosszabbította szerződését. |
A osztály, férfiak, negyeddöntő, harmadik mérkőzés: Marosvásárhelyi Maros KK–Steaua 87:98 (a párharcot a Steaua nyerte 3-0-ra). A 9–16. helyért, negyedik mérkőzés: Poli Iaşi–Energia Rovinari 72:99 (1-3), Brassói CSU–CS Otopeni 63:104 (1-3). Az elődöntős párosítások: CSU Ploieşti–Steaua, Kolozsvári U-Mobitelco–Szászmedgyesi Gaz Metan. A 13–16. helyért: Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK–Poli Iaşi, SCM U Craiova–Brassó. A párharcok április 29-én kezdődnek, és az egyik fél harmadik győzelméig tartanak.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!