Hirdetés

Kosárlabda: az aradiak nyerték a női kupadöntőt

A fináléban a házigazda Szatmárnémeti CSM együttesét legyőzve az Aradi ICIM nyerte a női kosárlabda-Román Kupát, elhódítva ezzel idei második trófeáját a Közép-európai Liga után.

2011. március 28., 08:582011. március 28., 08:58

A fináléba a négyes döntő könnyebbik ágon bejutó házigazdák az elődöntőben Craiovát verték, a másik találkozón, a hétvége legszínvonalasabb mérkőzésén az utolsó pillanatig kiegyenlített és parázs csatában győzte le Arad a Sepsi BC együttesét.

A három éve alakult CSM a tavaly – az azóta megszűnt Târgovişte ellen – elvesztett kupadöntő után idén a csordultig megtelt Ady Endre utcai csarnokban lépett ismét pályára első trófeájáért, de nem tudta megfogni az aradi Brosovszky Monikát (22 pont), illetve Cristina Ciocant (16). A döntő első néhány percét leszámítva az ICIM mind védekezésben, mind támadásban ellenfele fölé nőtt, emellett a hazaiakat Abi Olajuwon gyenge játéka is visszahúzta. Az amerikai center a döntőben csupán a 28. percben szerezte első kosarát, összesen 4 pontot jegyzett, viszont 13 pályán töltött perc alatt kipontozódott.

A finálé első percei a hazai közönség igényei szerint alakultak: Orosz Andrea (16) csapata első 13 pontjából hetet vállalt, így 13:11-re még a CSM vezetett. Az ICIM azonban Ciocan és Cherrise Graham (12) találataival 21:17-re fordított, a második negyedben pedig védekezésben is megmutatta kvalitásait, és Brosovszky révén növelte előnyét. Félidőben az aradi vezér neve mellett már 17 pont, közte öt tripla szerepelt. Közben a hazaiak csak szenvedtek, az addig biztos kezű Orosz is csupán kettővel tudta megtoldani pontjait, az eredménytáblán pedig 47:29 állt az aradiak javára. A folytatásban az ICIM tartotta előnyét, a különbség ledolgozása a gyenge szatmári dobószázalékok miatt lehetetlen volt. A CSM a kétpontosokat 50 százalékkal dobta, a hármas vonalon kívülről azonban 1/11-es mutatóval hozta le a meccset – utóbbi kategóriában Arad 10/17-tel (Brosovszky egymaga 6/10-zel) büszkélkedhetett.

A különbség a cserék szintjén is érezhető volt, hazai oldalon a padról beállók 6 pontot dobtak, Stacey Nolan cseréi viszont 26-tal járultak hozzá a sikerhez. Itt ütött vissza, hogy míg a bajnokságban Szatmárnémeti öt légióssal játszotta végig és nyerte meg az alapszakaszt, a kupában, ahol csak négy külföldi nevezése megengedett, folyamatosan nélkülözte egy-egy kulcsjátékosát. A döntőben az a Lori Bjork hiányzott, aki előző nap 15 pontot szórt Craiovának.

Női kosárlabda-Román Kupa, elődöntők: Szatmárnémeti CSM–SCM Craiova 86:53, Aradi ICIM–Sepsi BC 66:63. Bronzmérkőzés: Sepsi BC–Craiova 85:66. Döntő: Arad–Szatmárnémeti 85:63.

Nagy-Méhész Tünde
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés