2011. április 14., 15:452011. április 14., 15:45
Az első találkozóhoz hasonlóan a döntő második összecsapása is végig nyílt küzdelmet hozott, amelynek során egyik csapat sem tudott lényegi előnyt szerezni magának, 6 pont volt a legnagyobb különbség. A mérkőzés végét ezúttal a vendégcsapat menedzselte jobban, így kiegyenlítette az összetett állást. Aradot dicséri, hogy két kulcsjátékosa nélkül is le tudta győzni a rendkívül harcos VSK-t, Cristina Ciocan és Brosovszky Mónika egyaránt az első mérkőzésen sérült meg. Hiányukat Cherrise Graham és Larissa Toma feledtette, mindketten 16 ponttal és remek játékkal járultak hozzá a vendégek sikeréhez.
Az ICIM kezdte jobban ezt a találkozót is, 6:2 után azonban a hazaiaknál Amra Mehmedics ismét játékba lendült. A bosnyák légiós előbb a hármas vonalon kívülről, majd tempóból is eredményes volt, de az összesen 21 pontig jutó játékos mellé csupán Anita Teilane tudott felnőni. Dan Fleşeriu, a szatmáriak edzője, kulcsjátékosai halványabb teljesítményét látva, Abi Olajuwont is pályára küldte, de az amerikai center most sem hozta a tőle elvárt eredményességet: a döntő mindkét eddigi mérkőzését nulla ponttal zárta.
A félidőben 30:29-es minimális különbséget mutatott az eredményjelző a VSK javára. A harmadik negyed hasonlóan kiegyenlített játékot hozott, az utolsót 41:41-es állásról kezdhették a csapatok. Claudia Pop találataira mindig válaszoltak a vendégek, hol egyik, hol másik csapat vezetett két ponttal, de nagyobb előnyt nem tudtak szerezni. Egészen az utolsó három percig, amikor az addig inkább lepattanószerzésben jeleskedő Mészáros Anita villant, és Graham is újra betalált – a hátrány ledolgozására pedig Mehmedics és a megmaradt játékidő is kevésnek bizonyult. Győzelmével az Aradi ICIM nagy lépést tett nyolcadik bajnoki címe megszerzése felé, hiszen a következő két mérkőzést – vasárnap és hétfőn 18 órától – már hazai pályán játszhatja.
A bronzérem sorsa viszont már eldőlt, a Sepsi BC tegnap 78:56-ra győzött Temesváron, és ezzel 2-0-ra megnyerte a Bega Danzio elleni párharcot. A szentgyörgyi csapat ezzel megismételte tavalyi harmadik helyezését, és az élvonalban töltött négy szezonja mindegyikét éremmel zárta, hiszen 2008-ban és 2009-ben is második lett.
Nagy-Méhész Tünde
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!