Hirdetés

Könnyen megúszta a fejeket bottal ütő Moldován

Felháborodást keltett Magyarországon Moldován Ervin, a Csíkszeredai Sportclub jégkorongozójának múlt hétvégi „produkciója”, amikor is a Dunaújvárosi Dab.Docler elleni hazai, 2-1-re megnyert mérkőzésen két ellenfelet is fejen csapott ütőjével.

Hírösszefoglaló

2009. szeptember 18., 10:482009. szeptember 18., 10:48

A jegkorong.blog.hu internetes oldal beszámolója szerint a MOL Liga fegyelmi bizottsága eljárást indított a 31 éves csatár ellen, akit a múlt pénteki összecsapáson történtek után végleges kiállítással büntettek a játékvezetők. Ám a testület helybenhagyta a végleges kiállítás következtében automatikusan járó kétmérkőzéses eltiltást, további szankcióról nem döntött a Sportclub játékosával szemben.

A fegyelmi eljárást egyébként utólag a Magyar Jégkorong-szövetség versenybírósága kezdeményezte a szabályzatban biztosított jogkörénél fogva – sem a játékvezetők, sem pedig a mérkőzés ellenőre nem tette ezt meg, annak ellenére, hogy a videofelvételek alapján úgy tűnik, Moldován második ütése szándékos volt. A Lévai József által vezetett testület kezdeményezése nyomán a MOL Liga fegyelmi bizottsága – amely dr. Vadócz Ferenc elnöklete alatt működik – azonban az automatikusan járó kétmérkőzéses eltiltáson túl nem szankcionálta a 31 éves csatár ütéseit.

A hivatalos magyarázat szerint a fegyelmi bizottság rendelkezésre álló dokumentumok, a mérkőzésjegyzőkönyv, az eseménynapló, valamint a videófelvételek alapján fegyelmi eljárást nem folytat le az ügyben. A büntetéssel járó, két mérkőzésről történő eltiltást megfelelőnek és elégségesnek tartja. Egyúttal jelezte a Csíkszeredai Sportclub felé, hogy Moldován Ervin következő végleges kiállítás büntetése esetén súlyosbító körülményként veszi figyelembe a mostani szabálytalanságot. A Sportclub legközelebb vasárnap lép pályára a MOL Ligában, a Miskolci Jegesmedvék vendégeként.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés