
2012. október 21., 15:072012. október 21., 15:07
A Győri Audi ETO KC viszont maximálisan felhasználta a szabályok biztosította 300 jegyét az U-Jolidon elleni találkozóra, a mintegy 180 Magyarországról érkezett drukker mellett erdélyi magyarok is biztathatták a női kézilabda-Bajnokok Ligája egyik sztárcsapatát. Velük szemben ott volt a fociultrákkal feltöltött kolozsvári tábor, amely a meccs előtt, rögtön az első Ria-ria-Hungária! rigmus után nyomban teljes hangerővel kinyilvánította, hogy továbbra sem látja szívesen a magyarokat az országban. A meccs alatt aztán már hazai kemény mag is átváltott saját csapata biztatására, így mind a 3000 néző joggal érezhette a folyamatos hangorkánban, hogy vérbeli BL-meccsen van.
És vérbeli BL-meccs folyt a pályán is, bár az hamar kiderült, hogy melyik a jobb csapat. A meccsre talán a szokottnál is komolyabban felkészülő Győr első góljára még érkezett válasz, a következő ötöt viszont zsinórban a labdaszerzés utáni lerohanásokat szinte tökéletesen művelő ETO lőtte, miközben a győri kapuban Katrine Lunde Haraldsen látványosan kirúgott két kolozsvári ziccert. 1-6 után kezdtek csak bejönni a kolozsvári lövések, ám a védelem képtelen volt megállítani Andrea Lekicset és Heidi Lökét, hiába védte időközben Petróczi Viktória egykori csapat- és osztálytársa, Görbicz Anita büntetőjét, majd Eduarda Amorim ejtését. Gheorghe Covaciu, az U edzője a 17. percben váratlanul hálóőrt cserélt, de a Petróczit váltó Ionica Munteanu védései ellenére sem csökkent a különbség, már a győri cserekapus, Herr Orsolya is sorra fogta a kolozsvári lövéseket.
A második félidőben már sorra küldte be cserejátékosait Ambros Martin győri tréner, az U pedig Mihaela Ani-Senocico váratlan közbelövéseivel faragott hátrányából. Petróczi Lekics hetesét is megfogta, de négy gólnál közelebb (24-28) mégsem kerültek a hazaiak, akiknél szintén a szokottnál több játékidőt kaptak a tartalékjátékosok, a lefújás után pedig mindkét tábor ünnepelt: a győriek a győzelmet, a kolozsváriak pedig az BL egyik topfavoritja ellen az utolsó percig küzdő játékosaikat.
| A hétgólos hazai győzelem (40-33) után Isztambulban 37-29-re kapott ki a Besiktastól a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata az EHF-kupa második fordulójának visszavágóján, így összesítésben egy góllal alulmaradt a török bajnokkal szemben. |
Covaciu viszont elégedetlen volt, mivel elmondása szerint csapata csak elvárásai és a megbeszélt taktika felét tudta megvalósítani. \"Nem szeretek veszteni, és túl sok ziccert hagytunk ki, amikor a játékosok már csak a kapussal álltak szemben. Ezt a fajta hibát nem tudom megbocsátani. Megint félve kezdtünk, mint Ljubljanában, de keményen küzdöttek a lányok egy nagyon erős Győr ellen” – vélte az U-Jolidon szakvezetője, hozzátéve, hogy a kimaradt helyzetekkel sem tudtak volna nyerni, csupán szorosabbá tenni az eredményt. Ambros Martin nyilatkozatában a hazai csapatot dicsérte, amely szerinte hétgólos hátrányban sem adta fel a harcot. \"Így verték meg a selejtezőkben a Rosztovot is, gratulálok nekik, mert a küzdőszellemükkel csökkenteni tudták a tudáskülönbséget. Mi jól játszottunk, idegenben szereztünk két pontot, de a védekezésünkkel nem vagyok teljesen elégedett. A támadás viszont szuper volt, és csodálatos idegenben ilyen hangulatban kézilabdázni\" – mondta a Győr spanyol trénere.
Bajnokok Ligája, 2. forduló, B csoport: Kolozsvári U-Jolidon–Győri Audi ETO KC 25-30 (13-20). Gólszerzők: Ani-Senocico 7, Tivadar 4, Dincă 4, Vădineanu 3, Chintoan 2, Safta 2, Cartaş 2, Paraschiv 1, illetve Löke 8, Lekics 8 (1 hétméteresből), Görbicz 3 (1), Orbán 3, Rédei-Soós 3, Amorim 3, Radicsevics 1. Kiállítás: 8, illetve 2 perc. A csoport: Buxtehuder SV (német)–Oltchim Râmnicu Vâlcea 15-34.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.