
Bár a CFR labdarúgó-csapata nem tudta kiharcolni az európai kupaszereplés jogát, idén sem marad nemzetközi tétmérkőzés nélkül Kolozsvár. A Pandurii együttese ugyanis az Európa Liga harmadik selejtezőkörétől kezdve a sétatéri Arénában fogadja ellenfeleit, elsőként csütörtök este az izraeli Hapoel Tev-Avivot.
2013. július 31., 14:532013. július 31., 14:53
2013. július 31., 18:032013. július 31., 18:03
A târgu jiui stadion az észt Levadia Tallinn elleni második forduló párharcban (0-0, 4-0) még megfelelt az európai szövetség (UEFA) előírásainak, annál magasabb szinten már nem – elsősorban a lelátók befedettségének hiánya miatt. A Pandurii pedig nem akarta a bukaresti Naţional Arénába vinni a mérkőzéseit, ahol a Steaua mellett az Astra Giurgiu is vendégeskedik, ezért inkább a Kolozs megyei tanáccsal egyezett ki. Az üzlet viszonylag szokatlan: a klub nem fizet bért a stadion használatáért, viszont a jegybevételt teljes egészében az önkormányzat kapja. Marian Condescu, a Pandurii elnöke a megegyezés bejelentésekor reményét fejezte ki, hogy már a Hapoel ellen összejön legalább tízezer néző.
A csapat játékosai közül viszont ötnek is ismerős lehet a Kolozsvár Aréna, hiszen Bogdan Unguruşan, Valentin Lemnaru, Alin Buleică, a ciprusi Hrisztu Paraszkevasz és a brazil Erico da Silva korábban a helyi U futballistája volt.
A 13-szoros izraeli bajnok tel-avivi csapat szokatlanul hamar, már hétfő este megérkezett Kolozsvárra. A Hapoel harmadszor találkozik román csapattal, korábban két kiírásban is a Rapid volt az ellenfele, amellyel 2006-ban 2-2-es döntetlent játszott az UEFA-kupa csoportkörében, az EL 2011–2012-es szezonjában pedig otthon 1-0-ra kikapott, Bukarestben viszont 3-1-re győzött. A Panduriihoz hasonlóan a Hapoel is a második körben kapcsolódott be az idei küzdelmekbe, ahol a bolgár Beroe Sztara Zagorát búcsúztatta (2-2, 4-1).
Az egyetlen román klub, amely saját stadionjában rendezi EL-találkozóit, a Petrolul, a holland Vitessét fogadja. Az előző szezonban az Eredivisie negyedik helyén végző arnhemi együttesnek nem kellett játszania korábbi fordulókban. A Vitesse múltjában szintén a Rapid az egyetlen korábbi román ellenfél, amelyet 2002-ben ejtett ki az UEFA-kupa első fordulójában (1-1 és 1-0).
Az Astra idegenben kezd a szlovákiai Trencsén ellen, amely – a giurgiuakhoz hasonlóan – fennállása óta most először indul a nemzetközi kupákban. A korábban Dukla névre hallgató együttes ennek ellenére az előző körben kiejtette a jóval nevesebb svéd IFK Göteborgot (0-0, 2-1).
Európa Liga, 3. selejtezőkör, első mérkőzés: FK Trencsén–Astra Giurgiu (Digi Sport 2, 18.00), Petrolul Ploieşti–Vitesse Arnhem (Digi Sport 1, 19.00), Pandurii Târgu Jiu–Hapoel Tel-Aviv (Digi Sport 1, 21.00).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!