Hirdetés

Kiütötték Bukarestben a Maros KK-t

Esélyt sem adott a Steaua férfi kosárlabdacsapata a Marosvásárhelynek az A osztály 20. fordulójának rangadóján: a mérkőzést egy 8:0-s rohammal kezdő bukarestiek már az első félidő közepén húsz ponttal vezettek, és végül Theron Smith (20 pont, 10 lepattanó) és Hriszto Nikolov (19) vezérletével kiütéssel győztek, kedvükre kontrázgatva a nagyszünet után. A vendégeknek semmi nem jött össze ezen a meccsen, Jujuan Cooley (19 pont) és Alekszandar Mladenovics (20) kivételével a többiek teljesen szétesett csapat képét mutatták.

Boros Miklós

2011. február 07., 09:412011. február 07., 09:41

 A forduló másik rangadóján, a Nagyszeben–Nagyvárad összecsapáson a védelmek játszották a főszerepet, és három szoros negyed mellett egyetlenben borult fel az egyensúly. A szebeniek egy 13:0-s sorozattal kezdték a harmadik játékrészt, amelyet 25:10-re nyertek meg, s ezzel a meccset is eldöntötték. A mezőny legjobbja, Milos Markovics 12 pontot szerzett ebben az időszakban (összesen 20-at, 10 lepattanó mellett), a szebeniek másik húzóembere LeVar Seals volt (16 pont, 4 tripla). Váradi oldalon megérződött a sérült Vasile Ştefan hiánya, a hazai játékosok közül csak Rareş Pasca dobott 4 pontot, a többit a légiósok, főként Szasa Topcsov (15) és Andjelko Mandics (14).

A Csíkszereda lassan hagyományt csinál a nagy csapatok elleni félidei vezetésből, az éllovas Ploieşti otthonában is 52:43-ra vezetett húsz perc után a sereghajtó. A harmadik negyedet azonban Calhoun Quarran vezérletével – aki 20 pontjának felét ekkor szerezte – 28:13-ra nyerte a házigazda, amely a 29. percben vette át végleg a vezetést. A 62 pontot hozó utolsó negyedben (33:29) a szeredaiak már nem tudtak fordítani, bár végig nagy csatára kényszerítették a bajnokot, amelynek legjobbjai Doneal Mack (24 pont) és Cătălin Burlacu (23) voltak. A Hargita Gyöngye KK vesztét a 23 eladott labda okozta, a legtöbb pontot szerző Clevin Hannah (21, 10 gólpassz) kilencszer vesztette el a játékszert. A csíki amerikai légió minden tagja kitett magáért pontszerzésben, Enrico Tucker 18-at, Levi Levine 17-et, Yamene Coleman 15-öt (plusz 15 lepattanó), Jonathan Huffmann 11-et dobott.

Egyre inkább távolodik a rájátszástól a Temesvár, amely hiába vezetett három negyeden át Otopeni-ben, a házigazda egy 37:16-os utolsó tíz perccel kiütötte a bánságiakat. A hazaiaknál szinte csak Szlobodan Popovics (33, 11 lepattanó), Cortney Scott (28, 13 lepattanó) és Miljan Medvedj (16) szerzett kosarat, akik egyaránt csere nélkül játszották végig a találkozót. Temesvári oldalon ezúttal nem mentek a triplák (4/22), és a 14 kihagyott büntető (ebből kilencet Ivan Miszkovics hibázott el) is megbosszulta magát, hiába dobott 25 pontot Milos Pesics, és ért el dupla-duplát Rade Dzambics (15 pont, 11 lepattanó).

Kolozsváron gálamérkőzést játszottak, a mezőnyből közel 70 százalékkal dobó U-Mobitelco már az első negyedben (30:11) átgázolt a Craiován, és végig látványos akciókkal szórakoztatta közönségét. Zoran Krsztanovics 28, Mihai Silvăşan 25 pontot szórt, Branko Csuicsot (9 pont, 11 lepattanó, 9 gólpassz) pedig hajszál választotta el a szezon első tripla-duplájától. A Poli Iaşi és a Szászmedgyesi Gaz Metan összecsapását elhalasztották, mivel a hazai csapat csarnokában vásárt rendeztek a hét végén. A két csapat szerette volna az eredeti időpontban, de Medgyesen lejátszani a találkozót, ám az erdélyiek riválisai – főként a Ploieşti – tiltakozása nyomán a szövetség nem engedélyezte a pályacserét.

A női bajnokságban egyetlen mérkőzést rendeztek a hétvégén, a 9. fordulóból előrehozott találkozón a Szatmárnémeti VSK hazai pályán 76:60-ra nyert a Bukaresti Olimpia ellen. A Román Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén az Aradi ICIM 89:56 arányban győzött a Rapid otthonában.

A osztály, férfiak, 20. forduló: Steaua–Marosvásárhelyi Maros KK 101:68, Nagyszebeni CSU–Nagyváradi VSK 73:57, CSU Ploieşti–Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK 104:94, Kolozsvári U-Mobitelco–SCM U Craiova 104:76, CS Otopeni–Temesvári BC 83:68, BC Argeş Piteşti–Energia Rovinari 83:75, Bukaresti CSM–Brassói CSU 92:75. Az állás: 1. Ploieşti 37 pont, 2. Steaua 35, 3. Kolozsvár 35, 4. Medgyes 34, 5. Marosvásárhely 32, 6. Nagyvárad 32.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés