
A román férfi teremlabdarúgó-válogatott a házigazda belgák elleni 6-1-es győzelemmel mutatkozott be kedden, az Európa-bajnokság nyitókörében. Nelu Stancea csapata ezzel legnagyobb arányú sikerét könyvelte el a kontinenstornák történetében.
2014. január 29., 13:232014. január 29., 13:23
„Taktikailag kiváló mérkőzést játszottunk\" – értékelt velősen Nelu Stancea szövetségi kapitány, aki külön köszönetet mondott szurkolóiknak: az antwerpeni Lotto Arénába mintegy 200 román drukker látogatott ki.
Emil Răducu találatával a román válogatott már a 4. percben megszerezte a vezetést, melyet egy negyedóra elteltével kétgólosra növelt. A Stancea-legénység a folytatásban is mezőnyfölényben játszott, ennek megfelelően érkezett is a harmadik találat, melyet Robert Lupu jegyzett. A házigazdák a szépítő gól után – a kapus lehozásával – emberelőnyben próbálkoztak, de a taktikusan játszó román válogatott ekkor is mattolta őket, a 36. percben pedig Vlad Iancu kapus tette fel a csapat teljesítményére a koronát, aki szintén betalált.
A román csapat első gólját szerző Emil Răducu szerint a válogatott rutinja is sokat segített a nyitó találkozón: „Fontos, hogy megnyerd az első mérkőzést, különösen, ha a házigazda ellen játszol. A tapasztalatunk segített, hiszen tudtuk, jó játékosaik vannak. Fontos, hogy megszereztük a vezetést, utána pedig minden ment magától.\"
A 6-1-es győzelemnek köszönhetően a román válogatott gyakorlatilag továbbjutott az A csoportból. A következő mérkőzését csütörtökön 19.30-tól Ukrajna ellen játssza, a találkozót az Eurosport élőben közvetíti.
Futsal-Eb, A csoport: Belgium–Románia 1-6. Gólszerzők: Rahou (24.), illetve Răducu (4.), F. Matei (15.), Lupu (23.), Şotârcă (33.), Iancu (36.), Salhi (40. – öngól).
További eredmények, B csoport: Oroszország–Hollandia 7-1.
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
szóljon hozzá!