Hirdetés

Kitámadták Borbély Lászlóékat

Ellenséges plakátok és transzparensek, illetve mintegy 100 tüntető révén jelezték az RMDSZ-nek a hétvégén Marosvásárhelyen, hogy a megyeszékhely sportlétesítményeinek a város igazgatása alá kell kerülniük.

Szucher Ervin

2013. november 24., 17:562013. november 24., 17:56

Erre utaló plakátok lepték el az önkormányzati tulajdonban lévő víkendtelepet, de egy kétnyelvű transzparens jelent meg a TVR3 által pénteken élőben közvetített ASA–UTA másodosztályú labdarúgó-mérkőzésen is. Ezt megelőzően pedig mintegy száz sportoló tüntetett pénteken délelőtt az RMDSZ oktatásügyi konferenciájának helyt adó régi városháza előtt.

Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester még csütörtökön ígéretet tett arra, hogy úton-útfélen hirdetni fogja, az RMDSZ első két embere, Kelemen Hunor elnők és Borbély László politikai alelnök „meglopta a várost”. Ezt hangoztatták pénteken a tiltakozók is, akik elsősorban Borbélyt vették célkeresztbe, mert a párt politikai alelnöke elérte Victor Ponta miniszterelnöknél, hogy a decentralizációs törvény ne vonatkozzon a sportcsarnokra, a műjégpályára és a ligeti birkózóteremre, azaz ne kerüljön a város tulajdonába, mint ahogy az eredeti tervezetben szerepelt.

A prefektúra elé vezényelt sportolók transzparensein és tábláin ilyen szövegek szerepeltek: „Ne lopják el a város sportközpontjait!”, „Állítsák meg az RMDSZ-es képviselők kizsákmányoló politikáját!”, illetve „Kérd Borbély Lászlótól vissza a műjégpályát!”. A tüntetésen megjelentek egy közös beadványt is megfogalmaztak. Az aláírók között a város több elitklubja is szerepel, de olyan csoportosulások is, amelyeknek semmi közük a sporthoz.

Az RMDSZ politikai alelnöke szerint indokolatlan a sportolók aggodalma és tiltakozása, de nem állják meg a helyüket az ellene felhozott vádak sem. Borbély ezúttal is bölcsnek nevezete a Ponta-kabinet döntését, miszerint mégiscsak minisztériumi tulajdonban tartja a szóban forgó sportlétesítményeket. „Közismert, hogy Marosvásárhely is a létrehozandó nyolc kiválósági sportközpont között van: fontos, hogy a két, egymástól mindössze ötven méterre lévő csarnok a minisztérium ügykezelésében maradjon, mert így kiemelten tudnak majd részesülni a különböző költségvetési támogatásokból” – érvelt Borbély.

Mindezek ellenére az ellenzéki PDL-et képviselő Florea nem hisz a kiemelt jelentőségű kiválósági központok létesítésében és a sportlétesítmények minisztériumi működtetésében. Szerinte, ha az RMDSZ nem tudta felkarolni a sportot addig, amíg kormányon volt, kevésbé valószínű, hogy ellenzéki pozícióból ez sikerülni fog.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
2026. január 07., szerda

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát
2026. január 07., szerda

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében

Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében
Hirdetés
Hirdetés