2012. november 19., 07:572012. november 19., 07:57
A Vörös Ördögöknek ezzel megszakadt az öt bajnoki meccs óta tartó győzelmi sorozatuk. „A Norwich megérdemelte a győzelmet, mert megdolgozott érte még akkor is, ha mi többet birtokoltuk a labdát. Viszont nem alakítottunk ki elég gólhelyzetet, ez egyszerűen nem a mi esténk volt. Nagyszerű fejesből szerezték meg a győztes gólt, a kapusunk nem tehetett róla.
Kalapot kell emelnünk az ellenfél előtt, nagyot küzdött, és a kapusa is remek napot fogott ki” – értékelt Sir Alex Ferguson, a United menedzsere. A Chelsea csak ott folytatta, ahol abbahagyta: 2-1-es vereséget szenvedett a Gera Zoltánnal felálló West Bromwich otthonában – a Kékek az elmúlt négy meccsükön mindössze két pontot gyűjtöttek. A sorozatban harmadik bajnokiját megnyerő WBA immár a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyen áll, csupán egy ponttal lemaradva a Chelsea mögött.
Olaszországban döntetlennel zárultak a rangadók: a Juventus a Lazióval nem bírt (0-0), míg a Napoli a Milannal játszott 2-2-t. Egyetlen pontot szerzett a Bundesligában éllovas Bayern is, a müncheniek Nürnbergben botlottak (1-1).
Premier League, 12. forduló: Norwich City–Manchester United 1-0, West Bromwich Albion–Chelsea 2-1, Manchester City–Aston Villa 5-0, FC Liverpool–Wigan Athletic 3-0, Newcastle United–Swansea City 1-2, Queens Park Rangers–Southampton 1-3, Reading–Everton 2-1, Arsenal–Tottenham Hotspur 5-2. Az élcsoport: 1. Man. City 28 pont, 2. Man. United 27, 3. Chelsea 24, 4. WBA 23, 5. Everton 20.
Serie A, 13. forduló: Bologna–Palermo 3-0, Catania–Chievo 2-1, Fiorentina–Atalanta 4-1, Internazionale–Cagliari 2-2, Siena–Pescara 1-0, Udinese–Parma 2-2, Juventus–Lazio 0-0, Napoli–AC Milan 2-2. Az élcsoport: 1. Juventus 32, 2. Inter 28, 3. Fiorentina 27 (23-10), 4. Napoli 27 (22-11), 5. Lazio 23.
Bundesliga, 12. forduló: Werder Bremen–Fortuna Düsseldorf 2-1, Bayer Leverkusen–FC Schalke 04 2-0, Nürnberg–Bayern München 1-1, Hamburger SV–FSV Mainz 1-0, Borussia Dortmund–Greuther Fürth 3-1, Borussia Mönchengladbach–VfB Stuttgart 1-2, Hannover 96–SC Freiburg 1-2, Eintracht Frankfurt–FC Augsburg 4-2. Az élcsoport: 1. Bayern 31, 2. Schalke 23 (22-14), 3. Frankfurt 23 (25-18), 4. Dortmund 22, 5. Leverkusen 21.
Primera División, 12. forduló: Deportivo La Coruna–Levante 0-2, Real Madrid–Athletic Bilbao 5-1, FC Barcelona–Real Zaragoza 3-1, Valencia–Espanyol 2-1, Osasuna–Málaga 0-0. A többi mérkőzés lapzárta után ért véget, illetve ma esedékes.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.