Hirdetés

Kiemeltként vár ellenfélre Magyarország a futball-Eb-selejtezők sorsolásán, Románia harmadik kalapos

•  Fotó: MTI/Illyés Tibor

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Történelmi sorsolás előtt áll Magyarország labdarúgó-válogatottja, amely most először az első kalapból kiemelve kap ellenfelet a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőire. Összekerülhet akár Romániával is, amelyet a harmadik kalapból húzzák ki vasárnap.

Krónika

2022. október 08., 18:542022. október 08., 18:54

A 13 órakor kezdődő eseményt Frankfurtban, a kontinensviadal leendő házigazdájánál szervezik, Németország pedig alanyi jogon, selejtezők nélkül vehet majd részt a két év múlva esedékes világversenyen. Oroszországot kizárták a selejtezőkből, így 53 válogatott küld majd összesen hét öt- és három hatcsapatos csoportba.

A kiemeléseket a Nemzetek Ligája-rangsor alapján készítették el. A négyes döntőbe jutott alakulatok, azaz Hollandia, Horvátország, Spanyolország és Olaszország már biztosan ötcsapatos csoportba kerül, azt követően Dánia, Portugália, Belgium, Magyarország, Svájc és Lengyelország számára is kisorsolnak egy-egy csoportot.

Hirdetés

Első kalaposként a magyarok „papíron” csak könnyebb ellenfelet kaphatnak, de erős csapatok is vannak azért a második, illetve a harmadik kalapban.

A második kalapból Franciaország, Ausztria, Csehország, Anglia, Wales, Izrael, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Skócia és Finnország, a harmadik kalapból pedig Románia mellett Ukrajna, Izland, Norvégia, Szlovénia, Írország, Albánia, Monte­negró, Svédország és Örményország kerülhet ki. Grúziát, Görögországot, Törökországot, Kazahsztánt, Luxemburgot, Azerbajdzsánt, Koszovót, Bulgáriát, a Feröer-szigeteket és Macedóniát a negyedik, Szlovákiát, Észak-Írországot, Ciprust, Fehéroroszországot, Litvániát, Gibraltárt, Észtországot, Lettországot, Moldovát és Máltát az ötödik, Andorrát, San Marinót és Liechtensteint pedig a hatodik kalapból húzzák majd ki – utóbbi három együttes biztosan a H, I és J csoportokba kerül.

A sorsolás során az örmények nem kerülhetnek össze az azeriekkel, a fehéroroszok az ukránokkal, a gibraltáriak a spanyolokkal, a koszovóiak a bosnyákokkal és a szerbekkel. Ezen túlmenően a Fehéroroszország, Észtország, Feröer-szigetek, Finnország, Izland, Lettország, Litvánia és Norvégia listáról kettőnél több válogatott nem kerülhet ugyanabba a csoportba.

A selejtezők jövőre lesznek. Az alapján a csoportok első két helyezettjei váltanak jegyet a seregszemlére, míg a további három hely sorsáról rájátszás során döntenek.

Gyenge NL-szereplése miatt Románia nem alapozhat a rájátszásra, ezért kedvező Eb-selejtező-csoportban bíznak az illetékesek. Emlékezetes, hogy Edward Iordănescu szövetségi kapitány szerződését meghosszabbították, de Eb-kvalifikációt várnak el tőle. Azt viszont nehéz lenne megmondani, hogy milyen lenne egy „könnyű” csoport a számára, hiszen az NL-ben a papírforma szerint könnyű csoportban volt, mégis sereghajtóként zárt a bosnyákok, a finnek és a monte­negróiak mögött. A finnektől viszont nem kapott ki a Iordănescu-csapat, az északiak a FIFA csütörtökön kiadott világranglistáján is a jelenleg 53. helyezett románok mögött állnak.

Persze a világranglistán elfoglalt hely még nem garancia semmire, hiszen például Franciaország és Anglia a ranglistán a negyedik, illetve az ötödik helyet foglalják el, mégis a második kalapból várják a sorsolást, miközben a ranglistán 36. helyezett Magyarország az első kalapban szerepel.

Történelmi eredmény ez számára a modern kori labdarúgásban, ugyanakkor topcsapatokkal szemben aratott sikerekkel harcolta ki, és immár bizonyosan nincs olyan ország, amelyik „könnyű ellenfélként” jellemezhetné Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványait.

A papírforma alapján a francia, valamint az angol Premier League-ben rekordokat döntő Erling Haaland norvég válogatottját lenne szerencsés elkerülnie a vasárnapi sorsoláskor, de például finn, örmény, azeri vagy gibraltári ellenfelek mellett viszont egyértelműen főesélyesként várhatná a selejtezők márciusi rajtját. Rossi a legutóbbi Eb-n és idén az NL-ben is kiemelkedő teljesítményt ért el a magyar csapattal. A Molcsapat.hu-nak adott interjúban viszont leszögezte: hogy bár már sikerült nyomot hagynia a magyar futballban, nem gondolkodik a távozáson.

„Én még mindig nem gondolom, hogy elértük volna a csúcsot. Annak idején a Honvédtól azért mentem el a bajnoki cím után, mert nem láttam az esélyt, hogy versenyképesek maradjunk.

Idézet
Engem motiválnak a nagy célok, de elég ideje vagyok már a futballban ahhoz, hogy különbséget tudjak tenni a nehéz és a lehetetlen között. És a magyar válogatottra még mindig azt mondom, hogy nem értük el a plafont.

Nem, amíg a játékosaim is úgy gondolják, hogy még mindig vezet út felfelé” – szögezte le az olasz szakember.

korábban írtuk

 A Nemzetek Ligája alapján kialakultak a kalapok: Magyarország a legerősebb, Románia a harmadik kalapból várja a sorsolást
 A Nemzetek Ligája alapján kialakultak a kalapok: Magyarország a legerősebb, Románia a harmadik kalapból várja a sorsolást

A Nemzetek Ligája csoportkörének keddi zárásával kialakultak a kalapok a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének jövő vasárnapi sorsolására. Az már múlt pénteken a németek legyőzésével eldőlt, hogy Magyarország a legerősebb kalapban szerepel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés