Hirdetés

Kialudt az olimpiai láng Szocsiban – A bakit is beépítették a záróünnepségbe

Vasárnap este hivatalosan véget ért a XXII. téli olimpia Szocsiban. A 40 ezres Fist Stadion lelátói már jó félórával az évszámra utaló – helyi idő szerint – 20.14-es kezdés előtt megteltek, a többnyire oroszokból álló közönség a műsort megelőző utolsó perceket hullámzással töltötte, illetve Oroszországot éltette. A visszaszámláláskor a szocsi játékok legszebb, legemlékezetesebb pillanatait vetítették a létesítmény közepére.

MTI

2014. február 24., 12:462014. február 24., 12:46

Az első felvonásban több száz ezüstszínű ruhába öltözött táncos szórakoztatta a közönséget, miközben a levegőben Luba, a megnyitó főszereplője egy csónakban figyelte az eseményeket két kísérőjével, Jurijjal és Valentyinával, akik az első férfi (Gagarin) és női űrhajósról (Tyereskova) kapták a nevüket.

Ebben a színben a szervezők utaltak a megnyitóra, ugyanis a küzdőtér szereplői az olimpia jelképe, az ötkarika megformázásánál a jobb felsőt egy darabig nem alakították ki, ahogy a versenyek előtti ünnepségen az egyik hópehely nem alakult át karikává. Végül persze minden a helyére került.

A díszvendégek bevonulását követően 21, Szocsiban aranyérmes hazai versenyző hozta be az orosz lobogót, melyet ünnepélyesen felvontak. Ezután felvonult a 89 résztvevő nemzet zászlóvivője. A magyar lobogót Lajtos Szandra, a rövid pályás gyorskorcsolyában hatodik, pontszerző helyen végzett női váltó rangidőse lengette a küzdőtér közepén, amíg a mostani játékokon szerepelt 2856 sportoló Szocsiban maradt része bevonult a stadionba. Volt olyan, aki – a közönség ujjongását kiváltva – szaltózva érkezett.

A versenyzők parádéját követte a szombati női 30 és a vasárnapi férfi 50 kilométeres sífutás eredményhirdetése: előbbiben hármas norvég, utóbbiban hármas orosz siker született. Az oroszokat elképesztő ovációval fogadta a publikum. Az eredményhirdetés annyiban a végeredményt is jelezte, hogy Oroszország végzett az éremtábla élén, éppen Norvégiát megelőzve.

Végül köszöntötték a Szocsiban közreműködő 25 ezer önkéntest és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói testületébe választott két új tagot, Hayley Wickenheisert és Ole Einar Björndalent. Utóbbit ismételten hatalmas tapsvihar fogadta. Wickenheiser Szocsiban már negyedik aranyérmét nyerte a kanadai jégkorong-válogatottal, míg a norvég sílövő mostani két aranyával minden idők legeredményesebb téli olimpikonjává lépett elő.

A műsor folytatásában a legnagyobb orosz festőket, zongoristákat, balett-táncosokat, írókat, majd az orosz kultúrában fontos szerepet betöltő cirkuszvilágot idézték meg.

A látványos produkciók után kezdődött a hivatalos rész: a görög lobogó felvonása, valamint a görög és az olimpiai himnusz után Szocsi polgármestere átnyújtotta az olimpiai zászlót Thomas Bachnak, a NOB elnökének, aki azt Pjongcsang első emberének adta tovább. Ezt követően bemutatkozott a dél-koreai város, a 2018-as téli játékok házigazdája.

A műsor végén egy videoösszeállításban megjelenő Viktor An hatalmas tapsot kapott. A dél-koreaiból orosszá lett, Szocsiban nyert három aranyával immár hatszoros olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó összeköti a most befejeződött és a következő téli olimpia házigazdáját.

Dmitrij Csernisenko, a szocsi játékok szervezőbizottságának elnöke kiemelte, Oroszország új arcát mutatta meg a világnak, és számukra ez minden idők legjobb olimpiája volt. Záróbeszédében Bach kijelentette: Szocsi üzenetet küldött a világnak a békéről és az egymás iránti tiszteletről, továbbá hangsúlyozta, hogy Oroszország minden ígéretét teljesítette, így rászolgált a hét évvel ezelőtt megszavazott bizalomra.

Hozzátette, hogy a mostani a sportolók olimpiája volt, majd külön köszönetet mondott a helyszínen tartózkodó Vlagyimir Putyin államfőnek. Mint mondta, az oroszok az olimpiával bebizonyították, hogy kedvesek és hatékonyak, illetve hazafiasak, de nyitottak a világra. Bach végül oroszul elköszönt Szocsitól és Oroszországtól, majd befejezettnek nyilvánította a 22. téli olimpiát.

A műsor folytatásaként az est három főszereplője mellett ezer kisgyerek lépett színpadra, s mindegyik kezében volt egy-egy láng. A produkció végén, amikor felcsendült az 1980-as, moszkvai olimpiát lezáró, „Goodbye Moscow” című szám, a játékok egyik kabalafigurája, a jegesmedve „elfújta” a Fist Stadion előtti kandeláberben az olimpiai lángot.

Az olimpia hivatalosan ekkor zárult, ám az ünnepség még egy darabig folytatódott a stadionban.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés