
A házigazda brazil, a címvédő spanyol, valamint az argentin, a belga, a kolumbiai, a német, a svájci és az uruguayi válogatott került az első kalapba a jövő évi vb pénteki csoportsorolása előtt.
2013. december 04., 12:002013. december 04., 12:00
2013. december 04., 17:212013. december 04., 17:21
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közleménye szerint az első kalapba került a hét legjobb világranglistás gárda és a brazilok. A többi kalap összetételét alapvetően a földrajzi elhelyezkedés határozta meg. Az már most biztos, hogy a brazilok lesznek az A csoport első kiemeltjei, és ők játsszák majd június 12-én a nyitómérkőzést.
A negyedik kalapban jelenleg kilenc európai válogatott található, s a sorsolás előtt egyet közülük áthelyeznek – ugyancsak sorsolással – a most még hétcsapatos második kalapba. A kisorsolt európai együttes aztán biztosan valamelyik első kalapos dél-amerikai gárdával (Brazília, Argentína, Kolumbia, Uruguay) kerül össze.
A jövő évi világbajnokságon a házigazda brazil válogatott így akár már a csoportkörben visszavághat a hollandoknak a 2010-es negyeddöntőbeli vereségért, amennyiben Louis van Gaal együttese kerül át a kettes kalapba. De olyan „halálcsoport” is alakulhat, amelyben Lionel Messi, Mario Balotelli, Javier Hernandez (Chicharito) és Frank Ribéry feszül egymásnak. Utóbbi kvartett abban az esetben lehetséges, ha a jelenleg kilenccsapatos kalapból Olaszország kerül át a másodikba.
A sorsolás szabálya még, hogy azonos kontinensről nem kerülhet két gárda egy csoportba, kivéve Európából. A FIFA az előbbiek mellett a csoporton belüli elhelyezésre vonatkozóan is döntést hozott, amely a mérkőzések sorrendje miatt fontos. Ennek alapján az 1-es kalap csapatai a csoportokban az 1-es pozíciót kapják, a többi kalapból viszont véletlenszerűen kerülnek helyükre a válogatottak, így kialakítva a mérkőzések sorrendjét és a csoportok helyszínét.
A 2014-es brazíliai vb csoportjainak sorsolását december 6-án, a bahiai Costa do Sauípe üdülőkomplexumban tartják meg romániai idő szerint 18 órától. A sorsolást az M1és a TVR 1 élőben közvetíti.
A pénteki sorsolásra készülve az adidas bemutatta a 2014-es világbajnokság egyik főszereplőjét, a Brazuca fantázianevet viselő hivatalos labdát. A keddi riói ünnepségen megjelent Clarence Seedorf és Cafu is, a december 3-án Brazíliában született gyerekek pedig ingyen kapnak egy-egy Brazucát. A korábban több mint egymillió brazil bevonásával végzett szavazás során a Bossa Nova és a Carnavalesca elnevezés maradt alul.
A német sportszergyártó tájékoztatása szerint a kifejlesztett játékszert az elmúlt másfél év során több mint 600 korábbi és jelenlegi élfutballista tesztelte, köztük Iker Casillas, Dani Alves, Lionel Messi, Bastian Schweinsteiger és Zinedine Zidane. A FIFA és az Adidas két hete 2030-ig hosszabbította meg a vb-k hivatalos labdáiról szóló együttműködését, amely 1970-ben kezdődött.
A kalapok:
1. kalap: Brazília, Spanyolország, Argentína, Belgium, Kolumbia, Németország, Svájc, Uruguay
2. kalap: Elefántcsontpart, Ghána, Algéria, Nigéria, Kamerun, Chile, Ecuador
3. kalap: Japán, Irán, Dél-afrikai Köztársaság, Ausztrália, Egyesült Államok, Mexikó, Costa Rica, Honduras
4. kalap: Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Anglia, Görögország, Olaszország, Hollandia, Portugália, Oroszország, Franciaország
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!